Lokális és regionális tartalomipar fejlesztése, innovatív értéknövelt szolgáltatások keretrendszerének kialakítása adatvagyonok hasznosítására
-
Befejező szakaszhoz érkezett a projekt Az NIH - Nemzeti Technológia Program támogatásában megvalósuló kutatásfejlesztési innováció koncepció, utolsó szakaszához érkezett. A most lezáruló TARIPAR3 tartalomipari fejlesztés elsődleges célja és egyben eredménye, az önkormányzati adatvagyon feldolgozása és szolgáltatása egy erre a célra kialakított informatikai keretrendszer segítségével. A tartalomszolgáltató központ lehetősége, hogy átvehesse az önkormányzattól az adatszolgáltatási kötelezettségeket, amelyet így az önkormányzatok egyszerű szolgáltatásként vehetnek igénybe. A létrehozott informatikai rendszer az olyan kisebb önkormányzatoknak is segítséget jelent, amelyeknek kevés lehetősége a saját infrastruktúra a minőségi adatszolgáltatás kialakítására, és amelyek így az adatszolgáltatatási kötelezettséget jelentős ráfordítás nélkül tudják teljesíteni. A fejlesztés két előzetesen meghatározott területet érint: • Szakhatósági rendszereknél, a teljes interakció a (EU-CLBPS 4. szolgáltatás szint), technológiai feltételeinek biztosítása, • A mobil önkormányzatiság bevezetésének modellezése.
-
Taripar3 termékek A projekt során létrehozott rendszer egy jogszabályoknak megfeleltetett adat szolgáltató központ, ahol az adatok és aggregált információk iránti kereslet és kínálat találkozik. A tartalomszolgáltató rendszer struktúráját a központi elemként kezelt önkormányzati adatvagyon és információ, illetve a köré épülő adatelérő interfészek jelentik. A központ szolgáltatásai egy tipikus „cloud computing” szolgáltatás, melynél a működtető infrastruktúrának is ún. „felhőként” áll rendelkezésre. A tartalomszolgáltató központ logikai felépítése szerint az adatokból és az őt körülvevő különböző szolgáltatásokból áll.
Ez a megoldás a központ szolgáltatásainak további bővíthetőségét is biztosítja a következő funkciókon keresztül: • Közösségi tartalomszolgáltatás nyújtása, • Adatközlési feladatok átvállalása, • Platform biztosítása adatszolgáltatáshoz.
A Taripar3 megvalósítás a következő termékcsoportokat eredményezte: • Tartalomszolgáltatásra alkalmas keretrendszer a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokkal együtt, • Üzemeltetési feladatokat támogató eszközök, dokumentációk, • Tartalomszolgáltatási minták.
-
Felhasználás területei A projekt a jelen közigazgatási megoldásaiból indult ki a sikeres tartalomszolgáltatási módszerek gyakorlati alkalmazhatóságának irányába. A nagyléptékű feladatot átfogó elemzés előzte meg. A korábbi közigazgatási gyakorlatok vizsgálata során számos probléma került azonosításra, amelyek csak egy kiesebb hányada vezethető vissza konkrét műszaki okokra, technológiai elmaradásra. Az új szolgáltatási forma elterjedését sokkal inkább a társadalmi hasznosíthatóság fel nem ismerése valamint a közigazgatás területén sikeresen alkalmazható üzleti modellek hiánya akadályozza.
A fenti vizsgálatok tükrében meghatározásra került a magas K+F tevékenységen alapuló projekt küldetése, miszerint a fejlesztésnek a hivatalok és ügyfelek közötti kapcsolatokban mind teljesebb interaktivitást kell elsődlegesen biztosítania. Mindez a nemzetközi terminológia szerint elfogadott ún. EU-CLBPS 4. teljes interaktivitás támogató szolgáltatási szint elérésével, valamint a személyre szabottság révén egyedi szolgáltatások kialakításával valósítható meg. A Taripar3 során létrehozott adatszolgáltató megoldás a következő kérdésekre ad megoldást:
• Milyen helyzetben használják? • Elsősorban önkormányzatok adatszolgáltatási feladataira, • Tartalomszolgáltatáshoz forrásként.
• Milyen problémára nyújt megoldást? • Törvényi tartalomszolgáltatási előírásoknak való megfelelés, • Kis önkormányzatok számára is, akik nem tudnak saját informatikai rendszert létrehozni, • Egységes adatszolgáltatási mechanizmusok kialakítására.
-
Visszatekintés A Geoview Systems Kft., Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata, az E-Government Alapítvány a Közigazgatás Modernizációjáért valamint a Debreceni Egyetem 2008. szeptember 15-én pályázatot nyújtott be a NIH egyik jogelődjéhez a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalhoz a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap terhére. A TARIPAR3 azonosítóval rendelkező projektjavaslatot a Támogató elfogadta, és a Kedvezményezettekkel a projekt megvalósítására Támogatási Szerződés kötött. A nagy léptékű a közigazgatási tartalomszolgáltatás területén egyedülálló projekt megvalósítása három év, a végső szakasz lezárása 2011. december. A megelőző munkaszakaszokban elsősorban kutatások és elemzések születtek. A kutatások főbb irányai egyrészről a jogi és szabályozási környezet tanulmányozása, másrészről a műszaki és technológiai kutatások voltak, harmadrészről pedig a jelen gyakorlati helyzetből kiindulva elemzéseket végeztünk a sikeres tartalomszolgáltatási módszerek gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban.
Valamennyi vizsgálat közül a legnagyobb kihívás a gyakorlati alkalmazhatóság vizsgálata. Ezen a területen számos probléma került azonosításra, amelyek csak egy része volt visszavezethető konkrét műszaki okokra, technológiai elmaradásra. A kutatás fontos részét képezte a lakosság mobil eszközzel kapcsolatos használati szokásainak, attitűdjeinek elemzése.
-
Eredmények bemutatása A projekt megvalósítás folyamatáról, az elért eredményekről a projekt felhasználói célcsoportjainak folyamatos tájékoztatást nyújtunk. A nyilvánosság számára közzétehető dokumentum tanulmányokat a megvalósítók honlapjaikon megjelentetik. Ezen felül konferenciák, szakmai publikációk keretében beszámoltunk a projekt aktuális státuszáról. Az Egerben rendezett „ICAI 2010 - 8th International Conference on Applied Informatics” nemzetközi konferencián „Cryptographic measures on Java-enabled mobile phones” címmel a kriptográfiai mérések mobiltelefonon témában nagysikerű előadást mutatunk be.
-
Megvalósítók és elérhetőségeik
• Geoview Systems Kft., 1021 Budapest, Völgy utca 5/a, www.geoview.hu• Szombathely MJV Önkormányzata, 9700 Szombathely, Kossuth Lajos utca 1-3, www.szombathely.hu• Debreceni Egyetem, Tudománytechnikai Karok, Informatikai Kar, 4032 Debrecen, Egyetem tér 1., www.inf.unideb.hu• E-Government Alapítvány a Közigazgatás Modernizációjáért, 1026 Budapest, Radna utca 14., www.e-government.hu
Letölthető formátumban: TARIPAR3_Pojekt_Hirlevel_2011_NIH.pdf
|
|
|