egyrészt a vezetéstudomány témakörébe tartozó tantárgyakat gondozza, különös tekintettel azok közigazgatási aspektusaira; másrészt a településtudomány témaköréből a közigazgatással szorosabb kapcsolatban álló területeket képviselő tantárgyak oktatását végzi. A két nagy tudományág sajátos konvergenciáját jelentik az információs társadalom igényeinek megfelelni kívánó elektronikus közigazgatás, elektronikus kormányzat témakörével kapcsolatos tantárgyak. Az utóbbi két év során éppen erre, az elektronikus kormányzat területére helyeződött át a Tanszék tudományos kutatásainak fő súlypontja is. Az elektronikus kormányzat helyi igazgatásban való megjelenésének legtágabb technikai keresztmetszetét Magyarországon immár nem a PC, hanem a mobiltelefon jelenti. Ezzel magyarázható az a jelenség, hogy a Tanszék tudományos kutatómunkájának legnagyobb támogatója 2003-tól a Pannon GSM, minek következtében a Tanszék "mellékneve" a