Javítani kell a fogyasztóvédelmet a mobil telekommunikáció terén
2010. november 6. 13:19
A mobil telekommunikáció terén is tudatos
fogyasztóvédelmi magatartásra van szükség - hangoztatta Simon Gábor
(MSZP), az Országgyűlés fogyasztóvédelmi bizottságának elnöke a
bizottság szerdai ülésén Budapesten.Balogh
Virág, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Fogyasztóvédelmi Irodájának
vezetője a bizottsági ülésen felhívta a figyelmet arra, hogy a GVH a
szabad fogyasztói döntéshozatalt védi.
A biztonságos e-közigazgatás az új kormány célja
2010. november 6. 13:17
Biztonságos, átjárható megoldásokra épülő e-közigazgatás
létrehozása a kormányzat célja, de ehhez nagymértékű racionalizáció
szükséges az állami informatikai fejlesztésekben - mondta Vályi-Nagy
Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium informatikáért felelős
helyettes államtitkára kedden Siófokon, az Internet Hungary szakmai
konferencián.Hosszú
távú informatikai tervezésben érdekelt a minisztérium - jelentette ki
az előadó, hangsúlyozva, hogy ehhez egységes informatikai szabályozás is
szükséges.
|
Milliárdos fejlesztésbe kezd az APEH
2010. november 6. 13:18
Az európai uniós forrásból megvalósuló Adóalany
Centrikus Adatszolgáltatási Modell (ACM) projekt a megvalósítás végéhez
közeledik, az 1,26 milliárd forintos fejlesztést 14 hónapig tartó
tesztelés és egy 30 napos próbaüzem zárja le - közölte az Adó és
Pénzügyi Hivatal (APEH) szerdán az MTI-vel.A
sikeres próbaüzemi működés után először az adóhivatali vezetők és
ügyintézők, majd várhatóan jövő év során fokozatosan az adózók is
használatba vehetik a rendszert - áll a közleményben.
IFUA: a fejlesztések elodázását hozza a telekomadó
2010. október 20. 23:25
Az Orbán kabinet által kiróni
tervezett távközlési különadó elsősorban a fejlesztésre fordítható
forrásokat vonná el, a technológiai fejlődés ütemét csökkentené – véli
az IFUA Horváth & Partners tanácsadó cég elemzője.
Éves szinten átlagosan mintegy 180-200
milliárd forintnyi beruházás valósul meg Magyarországon az informatikai
és távközlési szektorban, és előreláthatólag nem lesz ez másképp a
következő években sem.
A Tervben elsikkadnak a társadalmi, környezeti szempontok" – Széchenyi Terv 2.0
2010. október 13. 23:29
215
civil szervezet levelet intézett Matolcsy György nemzetgazdasági
miniszterhez, amelyben sürgetik, hogy a Széchenyi Tervet egészítsék ki
olyan intézkedésekkel, amelyek a civil társadalom fejlesztésére, a
szociális és környezeti problémák megoldására irányulnak.
A civil összefogást kezdeményező szervezetek a Közösségfejlesztők
Egyesülete, a Magyar Szegénységellenes Hálózat, a Magyar Természetvédők
Szövetsége, a Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK)
Alapítvány, a Szövetség a Közösségi Részvétel Fejlesztéséért és a
Társadalmi Összetartozásért Alapítvány levelükben üdvözölték, hogy a
kormányzat átfogó gazdaságfejlesztési tervet készített Új Széchenyi Terv
néven.
Januártól digitalizálódik Románia
2010. szeptember 21. 23:08
„2011 január elsejétől a román polgárok az internet segítségével
törleszthetik az állammal szembeni fizetési kötelezettségeiket helyi és
országos szinten egyaránt” – jelentette ki sajtótájékoztatóján Valerian
Vreme távközlési miniszter, megelőlegezve, hogy a rendszert a
Pénzügyminisztériummal valamint különböző kereskedelmi bankok, illetve a
Visa és Mastercard szakembereivel közösen dolgozzák ki.
„A teszteléseket látva nem kételkedem a rendszer sikerében.
|
|
|
|