Mitől áll a Testőrlaktanya felújításának ügye?
2006. július 10. 9:40
Évek, mi több, évtizedek óta fel-felmerülő probléma a Testőrlaktanya felújításának és hasznosításának ügye. Az érdeklődés hol hevesebb, hol kevésbé az a városközpont szívében található, erősen leromlott állagú épület sorsa körül. Legutóbb akkor került reflektorfénybe, amikor néhány hónappal ezelőtt a polgármesterhez hű lokálpatrióta képviselők és a hozzájuk ugyancsak lojális hetilap – mintegy visszavágásként – ezzel próbáltak fogást találni a tulajdonoson, a korábbi kastélyvezetésen és bizonyos hatóságokon. Tegyük hozzá, nem sok sikerrel. Kudarcuk oka az is lehetett, hogy – akarva- akaratlanul – eltévedtek a valóban kuszának tűnő történet egyes részleteiben.
Tíz és félmilliárd forintos fejlesztés
2005. április 24. 11:41
Rövidesen tízmilliárd forintot meghaladó fejlesztés kezdődik a gödöllői székhelyű Szent István Egyetemen. A három településen (Gödöllő, Budapest, Jászberény) hat kart működtető felsőoktatási integráció megújulásának középpontjában főként a meglévő épületek rekonstrukciója áll.
|
Gémesi, a levelező…
2006. április 8. 8:27
Még a város polgármesterének vehemenciáját ismerők is meg lennének lepve, ha közzétennénk Gémesi György lassan kétszámjegyűvé emelkedő és darabonként minimum másfél oldalas leveleit, amikkel a volt községháza műemléki védelmét próbálja megakadályozni. A fenyegetőzéstől sem mentes levelek célpontjai mindenekelőtt a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH), a kulturális tárca és annak minisztere. Mint értesültünk róla, a levelekre megfelelő válaszok érkeznek, ám ezeket Gémesi György nem ismerteti a nyilvánossággal. Vajon, mi célja lehet a polgármesternek ezekkel a levelekkel? – kérdeztük az egyik címzettet, Varga Kálmán KÖH elnököt.
|
|
|
|