Meggátolt piacdózerolás
2006. március 10. 16:30
A gödöllői képviselőtestület március 2-i ülésén szerepelt egy napirend, aminek elfogadása jelentős átalakulást eredményezett volna a piacon. Az előterjesztést aláíró polgármester beláthatatlan következményekkel járó dolgokra próbálta rábírni képviselőtársait. A gazdasági bizottság városunk első emberéhez hű tagjai február 28-án még támogatták a javaslatot, a testületi tanácskozáson azonban már nem volt módjuk erre, mivel Gémesi György visszavonta abszurd elemektől sem mentes indítványát. Döntésében minden bizonnyal közrejátszott, hogy az MSZP-SZDSZ-Gödöllői Civil Fórum tömörülés képviselői – meghallgatva a botrányízű ügy legfőbb érintettjeinek nézetét – erőteljesen tiltakoztak a polgármester elképzelése ellen.
Újabb arculütés a lakótelepieknek
2005. december 10. 12:21
A képviselőtestületben uralkodó lokálpatrióta-Fidesz-MIÉP túlerőnek köszönhetően Gödöllőn továbbra sem támogatja anyagilag az önkormányzat a legalább hat lakást magában foglaló társas lakóházak közösen használt helyiségeinek, gépészeti berendezéseinek felújítását.
Napokon belül lejár a kastélyigazgató mandátuma
2005. május 9. 20:29
Miután a Fidesz három évvel ezelőtt elvesztette a parlamenti választást, az új kormány hivatalba lépéséig több közintézménynél volt tapasztalható a vezetők mandátumának sebbel-lobbal történt meghosszabbítása.
|
Többmilliós év végi jutalom a gödöllői csúcsgóréknak
2006. január 13. 8:58
Az önkormányzat kiegyensúlyozott működésére és gazdálkodására, valamint a feladatok megfelelő színvonalú ellátására hivatkozva, december 15-én milliós nagyságrendű jutalmat szavazott meg a képviselőtestület többsége Gémesi György polgármesternek és helyettesének.
Gödöllői „gesztus” a jobboldaliaknak
2005. október 27. 17:11
Szűk kétórányi idő kellett ahhoz, hogy a gödöllői önkormányzat tagjai túltegyék magukat a ma reggelre összehívott képviselőtestületi ülés alig húsz napirendi pontjának megtárgyalásán.
Letett a városvezetés a kollégium melletti új menedékről
2005. május 22. 13:48
Abban - az önkormányzatra rótt törvényi előírások betartásán kívül is - valamennyi döntéshozó egyetértett a gödöllői képviselőtestület áprilisi tanácskozásán, hogy belátható időn belül meg kell oldani a helyi hajléktalanok konfliktusmentes elhelyezésének problémáját, konkrét állásfoglalás azonban mégsem született az új helyszín kiválasztásáról. Az erre vonatkozó előterjesztés határozati javaslata az utolsó pillanatban fordult az ellenkezőjére.
Lakossági zúgolódás szemétdíj-ügyben
2005. április 24. 12:00
Emlékezetes, hogy szelet vetett és a lakosság körében vihart aratott a Gödöllő várost irányító grémium azon, tavaly júniusi döntése, miszerint: az elmúlt év második felétől 80 százalékkal növekedett a szemétszállítás díja településünkön.
|
|
|
|