Néhány hete adtunk hírt arról, miként is működik a Jászsági Többcélú Társulás keretein belül a Jászsági Támogató Szolgálat, ami a kistérségben 2006-ban jelent meg, s új szolgáltatással segíti a fogyatékkal élők mindennapjait. Ilyen szolgálat – a város önkormányzata fenntartásában - Jászberényben is működik, már 2005 óta segítik a súlyosan fogyatékos embertársainkat. A szolgálat új vezetője Menyhártné Hudra Julianna azzal keresett meg, ők is szívesen a nyilvánosság elé lépnek, hogy még többen tudjanak róluk.
Az Egyesített Szociális Intézmény Gondozási Központjában, a Lehel vezér tér 2. alatt – az egykori bölcsőde épületében - egy csöppnyi irodában ültünk le beszélgetni. Menyhártné Hudra Julianna közben telefonált, a szolgálat autója már úton volt Zsuzsa nénivel, tudtam meg. A mozgásában korlátozott asszony azt kérte, lakásáról a nyugdíjas klubba – ami szintén itt működik - hozzák el. Naponta itt tölti idejét, itt ebédel, s ami fontos, emberek között van, akikkel megbeszélheti gondjait. A klubba egyébként hozzá hasonlóan több mozgáskorlátozott, idős embert is gyakran elhoznak, majd hazaszállítanak a szolgálat speciális járművével. Az autó 8 személyt tud szállítani, s kerekesszékes szállításra is alkalmas.
A Támogató Szolgálat egyik tevékenységi területe éppen a szállítás. A négy fős csapat egyik tagja, Pócz Zoltán feladata ez. Reggel azzal kezd, hogy a Belvárosi Általános Iskola Eltérő Tantervű Tagozatára elviszi a mozgássérült vagy más fogyatékkal élő gyerekeket, s koradélután, fél kettőtől hazaszállítja őket. Naponta 13 diákot érint ez. A nap többi részében a beérkező kéréseket teljesíti. Ez leggyakrabban orvoshoz szállítást jelent, de van, akit a temetőbe kell kivinni, de akár bevásárlásra, rokonlátogatásra is. A szolgálat járműve havonta 650-800 kilométert tesz meg. Ez a szám azt jelenti, amikor az ellátást igénybevevő a kocsiban tartózkodik, az oda és a teljesítés után a bázishelyre való visszatérés kilométerét nem számítják be a statisztikába.
A személyi segítségadás során két munkatárs – Gyurkó Gáborné Marcsi és Sándor Jánosné Edina – az ellátottak lakásán nyújt segítséget. Ezek közé tartozik az etetés, a fürdetés, öltöztetés, a testi gondozás. A lakáson kívüli feladatok között sorolja a szolgálatvezető a hivatali ügyintézést, a gyógyszerfelíratást vagy éppen a kísérést. Olyan ez a segítségadás, mintha valamely családtag állna a rászoruló mellett. Jelenleg 8 súlyosan fogyatékos ember mindennapjait könnyítik meg e tevékenység során. Havonta 80-100 órát is az ellátottakkal tölt a két személyi segítő.
A szolgálat harmadik feladata az információ nyújtása. Sajnos sok idős ember nem tudja követni a rá vonatkozó jogszabály változásokat, a számára biztosított támogatásokat. Így nagyon fontos, hogy kellő információval is segítsenek, hiszen sokan a lehetőségeiket sem ismerik.
Menyhártné Hudra Julianna elmondta, hogy jelenleg főleg az iskolások és az idősek tartoznak az ellátotti körbe. Szeretnék tevékenységüket kiterjeszteni, hiszen a fiatal- és középkorúak között is vannak súlyosan fogyatékosak, akik számára ez a szolgáltatás biztosított, csak nem tudnak róla. A különböző jászberényi civilszervezetekkel a kapcsolatépítés elkezdődött. A Vakok és Gyengénlátók Egyesületével és a Szivárvány klubbal már megtörtént, és a többi is folyamatban van. A háziorvosokkal már bejáratott a kapcsolat, hiszen gyakran ők ajánlják betegüknek, hogy forduljanak a szolgálathoz.
Fontos tudni, hogy ezért a szolgáltatásért térítési díjat kell fizetni. A szolgáltatást igénybe vevővel megállapodást köt a szolgálat. A díjak függnek a fogyatékosság mértékétől, de a jövedelemtől, a nyugdíjtól is. A szolgáltatás lényege a segítségadás olyan embertársainknak, akik aligha tudnának kimozdulni otthonukból, ügyeiket intézni, ha a szolgálat munkatársai nem segítenék, hiszen a családtagok sem tudnak mindent felvállalni. A látás-, hallás-, mozgássérültek mellett az értelmi sérültek segítése is fontos, mert életminőségükön e szolgáltatással lehet javítani.
Most azt tervezik, hogy a nyári szünidőben, amikor nem kell reggel és délben az iskolásokat szállítani, ezeknek a gyerekeknek kirándulásokat szerveznek, amivel élményekkel gazdagíthatják őket. Szeretnék, ha a város különböző fogyatékosokat tömörítő egyesületei is igénybe vennék a szállító szolgáltatásukat kirándulásokra, rendezvények látogatására. A Támogató Szolgáltatás elérhető személyesen a Lehel Vezér tér 2. alatt, valamint telefonon az 57/403-285-ös számon.
|