A szegedi kis „aranyosok” 10.
évfolyamának idei évi megmérettetéseit egy immár hagyományosnak tekinthető
balatoni kerékpártúrával koronáztuk meg. És ahogy az már lenni szokott, kaptak
hideget-meleget… tanárok és diákok egyaránt.
Már az odajutás sem volt
kispályás teljesítmény: három átszállással vonatozás, metrózás, vonatpótló
buszozás, persze a kerékpárok külön szállítva a helyszínre. Nem kis logisztikai
feladat csatlakozást elérni, a megfelelő vágányon várakozni, a tömegben
aprónépeket számolgatni. És mindezek után még aznap két kerékre szállni és laza
39 km-t letekerni, csakhogy az első szálláshelyre jussunk Fonyódon.
Szerencsénkre az egész hétvégére megjósolt csapadék aznapra szánt mennyisége
még a délelőtt folyamán leesett, így délután kellemes túrázó időben tehettük
meg a bemelegítő kilométereket. Útközben Balatonszárszón József Attila tragikus
halálának emlékére felállított, a szó és a vasút erejét szimbolizáló megrázó
alkotásnál is elidőztünk. Kerestük az ismerős verssorokat, majd ki-ki a maga
olvasatában fejtette meg az emlékmű üzenetét.
A nap végén a fonyódi camping a
tőle elvárható kellemes adottságaival, saját strandjával nyújtott lehetőséget
az első balatoni mártózásra, melynek a csoport nagyobbik fele a szél
korbácsolta hullámok és 16 fokos mivolta ellenére sem tudott ellenállni.
Második napunkon nagy
önfegyelemre és kitartásra volt szüksége a csapatnak, no és vízhatlan
ruházatra, mert ekkor már nem kegyelmezett a természet és 5 órán keresztül
szakadó esőben kellett falni a kilométereket. Le a kalappal a csapat előtt,
hiszen nyafogás nélkül, sőt a címben emlegetett sláger fennhangon történő
éneklésével űzték el a fellegeket, míg végül a keszthelyi ebédszünet ideje
alatt fel is adta a csoportunkkal szembeni küzdelmet. A délutáni, egyébként
legnehezebb Keszthely-Badacsony szakaszt már kellemes túraidőben kerekeztük le.
Legnagyobb ellenségünknek nem is az eső, hanem a bicikli ülése bizonyult, mely
már a legkisebb döccenőnél is komoly fájdalmakat okozott. A Szigligeti vár bebarangolását követően
jutottunk el a kirándulás legmagasabb pontjára és érdemelte ki mindenki a
csúcscsokit.
A badacsonytomaji camping is
mindent biztosított a pihenéshez, regenerálódáshoz, így az harmadik szakaszt
Balatonfüredig, ha több megállással is, de biztonságosan teljesítettük.
Útközben balatonudvari szívköveket is körbejártuk. És kollégáink számára a
legmegindítóbb pillanatnak is itt lehettünk tanúi: a legrégebbi sírkő
megkeresését követően Losi az útszélén szerényen pompázó pipacsok közül
leszakítva egy szálat ehhez a sírhelyhez helyezett. Nem hivalkodóan, nem
magamutogató módon, némán, kommentár nélkül.
A füredi campingbe nagy
ovációval, a teljesítmény felett érzett büszkeséggel érkeztünk meg. 136
kilométert tettünk meg együtt, mindig a leggyengébb láncszemhez igazodva,
CSAPATKÉNT!
A fürdőzés és homokvárépítés
utáni esti tábortűznél boldogan, hatalmas nevetések mellett idéztük fel a
legkellemesebb, vagy legnehezebb pillanatokat, sokat emlegetve a „Szorul a
kerék!” szállóigét, amit az első meredekebb szakasz megtételénél panaszolt el
Kitti, aki gyors szervizelési lehetőséget is kért a probléma orvoslására. De
itt hangzott el egy másik szívet melengető gondolat is Encitől: ez a kerékpárút
a maga hepehupáival, olyan mint az élet - keményen kell küzdeni, hogy feljuss
egy hepére, de utána jó érzés nagy lendülettel, magabiztosan suhanni a hupán.
A csoportunk tagjainak
születésnapját jelképesen a tanév végi kirándulás alkalmával, egyetlen közös
napon üljük meg tortával, jókívánságokkal. Öröm hallgatni, kapni és adni a
szellemes üzeneteket. A tábortűz varázsa, hogy az elhangzottakhoz mindig
kapcsolódik egy-egy humoros megjegyzés, anekdota, ami a legfáradtabbakat is
jóérzéssel tölti el.
A hazautazás mindig gyötrelmes,
nemcsak mert már mindenki sietne haza, és mégis egész nap kell utazni hozzá,
hanem mert fáradt és törődött, türelmetlen mindenki. De csak egy-két nap
otthoni regenerálódás és már indulhatunk is újra. Új utakra, nagy hegyekre,
nagy vizekre!
|