Létrejött a Nemzeti Együvé Tartozás Alapítvány
Második alkalommal ünnepeltük a magyarság összetartozását . A rendezvényen, melynek ez alkalommal a királyi kastély adott otthon, dr. Gémesi György, Gödöllő polgármestere bejelentette a Nemzeti Együvé Tartozás Alapítvány létrehozását, melynek célja, hogy a határon túl élő magyar gyermekek kulturális és művészeti tevékenységét, magyarországi bemutatkozását támogassa. Az est során a csíksomlyói Árvácskák, a Gödöllő Táncegyüttes és a Szederinda együttes adott ünnepi műsort. Egy évvel ezelőtt, a kettős állampolgárságról szóló sikertelen népszavazás évfordulóján, Gémesi György kezdeményezte, minden esztendőben, december első vasárnapja legyen a Nemzeti Együvé Tartozás Napja. Bár az MSZP-SZDSZ többségű parlament nem támogatta az elképzelést, a hazai kulturális és művészeti élet számos kiemelkedő alakja, valamint a politikai és a gazdasági élet több képviselője támogatásáról biztosította a ja-vaslatot. Így az idén már alapítvány is segíti azt a munkát, melynek célja, hogy a határon túli gyermekek meg tudják őrizni magyarságukat. – Nem szeretnénk kisajátítani a nemzeti együvé tartozás érzését, hanem szeretnénk kinyitni, politikai hovatartozás nélkül – mondta Gödöllő polgármestere. Ezt tükrözi a rendezvény védnökeinek névsora is. A felkérésnek Hajdu László (MSZP), Lázár János (Fidesz) Simicskó István (KDNP), Gegesy Ferenc (SZDSZ) és Csáky András (MDF) országgyűlési képviselők tettek eleget. A fővédnök Mádl Dalma asszony volt, aki a Nemzeti Együvé Tartozás Alapítvány kuratórium elnöki tisztét is elvállalta. – Az elmúlt év eseményeiből tovább építkezve hoztuk létre az alapítványt – jelentette be az alapító Gémesi György. – Célja, hogy minden évben ezen a napon, vagy lehetőség szerint ebben az időszakban, a határon túli magyar gyermekeknek szervezzen egy seregszemlét, szándékosan nem használom a verseny szót, zenében, rajzban, vagy bármely más művészeti ágban. Ennek témája az együvé tartozás lesz. Fontos, hogy megszólítsuk a gyermekeket, hiszen ők vihetik tovább mindazt, ami az elmúlt ezer esztendő során nekünk adatott, csak így érhetjük el, hogy soha ne felejtsük el, kik vagyunk és honnan jöttünk. A Nemzeti Együvé Tartozás Alapítván kuratóriumának tagjai: Jókai Anna író, Maczkó Mária énekes, Czigány György író-zeneművész, Kósa Ferenc filmrendező, Keményné Koncz Ildikó, a Raiffeisen Bank befektetési igazgatója, Kószó Péter Hódmezővásárhely alpolgármestere, Boros György vállalkozó és dr. Viszlói Tamás ügyvéd. – A művészet nem dísz a világban, hanem a létezés legfontosabb értékeit hordozza – foglalta össze az alapítvánnyal kapcsolatos gondolatait Czigány György, aki Gödöllőt a nemzeti együvé tartozás fővárosának nevezte. – Azt szeretnénk, ha a távol élők kapui a művészeteken keresztül egymásba nyílnának, ha a határokon túli gyermekek otthonaikat elhoznák ide, és itt is otthon lennének. Jövőnk legbiztosabb záloga, ha ők az összetartozás érzését megőrzik szívünkben. A rendezvény határon túli résztvevője volt a Csíksomlyóról érkezett Árvácskák Együttes. Akik már jártak az erdélyi településen, tudják, hogy a több mint 100 esztendőn át apácák által vezetett árvaház annak a kórháznak van a szomszédságában, ahol a mai napig is leprásokat kezelnek. Ma már csak a kórház működik, az árvaházat három éve bezárták. A gyerekek, akik közül már sokan felnőttek, azóta kisebb közösségekben élnek, s a csoportot Gergely István plébános fogja össze. – Összesen negyvenen muzsikálunk együtt, de most nyolcan vagyunk itt – mondta el lapunknak Häflinger Zsuzsanna, az együttes vezetője. A tagok fele az árvaházban nőtt fel, a másik fele pedig a falubéli gyermekekből áll. A plébános egy száznegyven fős közösséget fog össze, s életre hívta a Csibész Alapítványt, amelynek segítségével nem csak a zenélésünket segíti, hanem munkahelyeket is teremt. Ennek keretében autószerelő-, asztalos-, szövőmű-hely és varroda működik, de az alapítványnak köszönhető az is, hogy most tagjaink közül négy fő egyetemen tanulhat tovább. A kilenc éve működő Árvácskák kézműves munkáikat is magukkal hozták. Akik megvásárolták az este folyamán a fából faragott betlehemet, feszületet, vagy a szépen elkészített szőnyegeket, a Csibész Alapítványt támogatták. A rendezvényre meghívást kaptak az országgyűlési képviselők is, akik közül többen személyesen részt vettek az ünnepségen. A rendezvényt követően Ángyán Józsefet, a Fidesz parlamenti képviselőjét kérdeztük, hogyan látja, milyen lehetőségek vannak a nemzeti összefogásra 2006-ban: – A civil társadalom sokkal jobban egyetért az együvé tartozással, mint a politikusok. Szomorú, hogy ebben a kérdésben a politikai elit mennyire megosztott, pedig ez a megmaradásunk alapja. E nélkül itt bent és határainkon túl is elfogyunk. Nagyon fontosak az ilyen kezdeményezések, hiszen nyomást gyakorolhatnak a politikusokra. Számomra nagyon fontos volt, hogy itt legyek ezen az estén, hiszen a nemzeti összefogás szükségességéről nem elég otthon beszélni, nyíltan is fel kell vállalni. Büszke vagyok arra, hogy ez a kezdeményezés Gödöllőről indult el.
Publikálta null |
|
|
|
|
Állatorvosok
-
Dr. Kovács Ilona
-
Dr. Varga Ferenc
Biztosítók
-
Generali Biztositó Rt.
-
Hungária Biztositó Rt.
Bölcsődék
-
1.sz. Bölcsöde
-
2.sz. Bölcsöde
-
3.sz. Bölcsöde
Brókerek
Egyesület
-
Gödöllő és Környéke Turisztikai Egyesület
-
Gödöllői Lovas Sport és Hagyományőrző Közhasznú Egyesület
-
Margita 344,2 Turisztikai Egyesület
Egyházközség
-
Gödöllői Baptista Gyülekezet
-
Gödöllői Evangélikus Egyházközség
-
Gödöllői Református Egyházközség
-
Görög Katolikus Szervezőlelkészség
-
Máriabesnyői Római Katolikus Egyházközösség
-
Premontrei Perjelség
-
Római Katolikus Egyházközség
Fitness & Sport
Fogorvosok
Gyermekorvosok
-
Dr. Gálfi Zoltán
-
Dr. Pédery Zsuzsa
-
Dr. Solymos Katalin
-
Dr. Szatmári Elek
-
Dr. Tóth Mária
Gyógyszertárak
-
Belvárosi Kígyó Patika
-
Blahai Patika
-
Egyetemi Gyógyszertár
-
Máriabesnyői Gyógyszertár
-
Medicina Gyógyszertár
Háziorvosok
-
Dr. Biacsi Zsuzsanna
-
Dr. Kiss István
-
Dr. Kövesi Margit
-
Dr. Mészöly Jenő
-
Dr. Németh Julianna
-
Dr. Oravecz László
-
Dr. Rőder Rita
-
Dr. Shafigul Islam
-
Dr. Szkalák Ilona
-
Dr. Tőke István
Helyilap
Idegenforgalom
-
Champion Travel Utazási Iroda
-
Gödöllői Királyi Kastély
-
IBUSZ Utazási Iroda
-
LA GROTTA /BÉNYIBUSZ, Utazási Iroda
-
SUBA &SILVER TOURS, Utazási Iroda
Internet-szolgáltatások
Intézmények
-
ÁNTSZ
-
Gödöllői Polgárőr Egyesület
-
Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ
-
Gödöllői Városi Múzeum
-
Gyermekfogászat
-
Kalória Kht.
-
Mentőállomás
-
Nevelési Tanácsadó
-
OVSZ Gödöllői Területi Vérellátó
-
Pest Megyei Munkaügyi Központ Gödöllői Kirendeltsége
-
Petőfi Sándor Műv.Központ Kht.
-
Polgármesteri Hivatal
-
Pszichiátriai Gondozó
-
Számadó
-
Távhő Kft.
-
Tormay Károly Egészségügyi Központ
-
Tüdőgondozó Intézet
-
Városi Polgármesteri Hivatal
-
Városi Rendőrkapitányság
-
Városi Tűzoltóság
-
VÜSZI Kht.
Iskolák
-
Damjanich János Általános Iskola
-
Erkel Ferenc Általános Iskola
-
Frederic Chopin Zeneiskola
-
Hajós Alfréd Általános Iskola
-
Logopédiai Intézet és Általános Iskola
-
Madách Imre Szakközépiskola,Szakiskola és Kollégium
-
Montágh Imre Általános Iskola
-
Petőfi Sándor Általános Iskola
-
Premontrei Szent Norbert Gimnázium
-
Promt Kft.
-
Református Líceum
-
Studio ONLINE Nyelviskola
-
Szent Imre Katolikus Általános Iskola
-
Szent István Egyetem
-
Török Ignác Gimnázium
-
Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Művészeti Alapfokú Intézmény
Jegyző
Kereskedelem
-
Áfész-Elszer Kft. Nissan Márkakereskedés
-
ÁRKUS 2000 Kft.
-
ARZENÁL ÁRUHÁZ
-
Barkácsbolt
-
EUROCOMP F.B.A. Kft. Számítógép értékesítés
-
Ferenczi Holland Bútor
-
FIAT DARÁZS Márkakereskedés és Szervíz
-
Lakosz Kft. Hyundai Márkakereskedés és Szervíz
-
OPEL GAÁL Márkakereskedés és Szervíz
-
Raab Karcher Építőanyag kereskedés
-
Surányi Műszaki Áruház
-
SUZUKI BENKŐ
-
Volkswagen Márkakereskedés
Kistérségek
Könyvelő Irodák
Media/ újságírás
Országgyűlési képviselő
Óvodák
-
Egyetem téri Óvoda
-
Játékkuckó Kht.Magánóvoda
-
Kazinczy körúti Óvoda
-
Marinovics utcai Óvoda
-
Mókus Odú Alapítvány Magánóvoda
-
Palota-kerti Óvoda
-
Szabad Waldorf Óvoda
-
Szent János utcai Óvoda
-
Táncsics Mihály úti Óvoda
-
Tisza utcai Óvoda
-
Tudásfa Tanoda Alapítványi Óvoda
Pénzintézetek
-
Budapest Bank Rt.
-
Citi Bank Rt.
Sport
-
GEAC
-
Gödöllői Bocskai SE
-
Gödöllői Futsal Klub
-
Gödöllői Góliát DSE
-
Gödöllői KC
-
Gödöllői Röplabda Club
-
Kispályás Labdarúgó Bizottság
-
Real Sec Olimpiai Taekwon do Egyesület
Szakorvosi magánrendelés
-
Dr. Gerő György Szülész, nőgyógyász oszt.vez. főorvos
-
Dr. Gyenge Mátyás Belgyógyász
-
Dr. Gyetván János Sebész, plasztikai sebész
-
Dr. Jakab György Fül-orr-gégész Főorvos
-
Dr. Stavridis Diagóras Szülész, nőgyógyász főorvos
-
Dr. Szekeres Györgyi Ideggyógyász szakorvos, Pszichoterapeuta
-
Dr Szabó László Szülész, nőgyógyász főorvos
-
Tóth Edit Gyermekpszichológus
Szociális Intézmények
-
Egyesített Szociális Intézmény
-
Forrás Szociális Segítő és Gyermekjóléti szolgálat
-
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
-
Magyar Vöröskereszt
-
Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete Aszód-Gödöllő Körzete
-
Nagycsaládosok Gödöllői Egyesülete
Szolgáltatás
-
ARI ZÓNA Kozmetikai Stúdió
-
Budapesti Elektromos Művek Rt.
-
Cablenet Rt.
-
Duna Menti Regionális Vízmű Rt. Gödöllői Igazgatósága
-
ELMŰ SZOLG Kft.
-
Fibernet Rt.
-
Gödöllői Piac Üzemeltető és Szolgáltató Kft
-
INVITEL Ügyfélszolgálati iroda
-
M Szabó és Társai Bt. Temetkezés
-
PAX Temetkezési Iroda
-
Tiszántúli Gázszolgáltató Rt.
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Ügyvédek, közjegyzők
Választókerület(ek)
Vállalkozások
-
2B Supply Management Kft.
-
Barkács Center
-
Bényibusz Kft.
-
CÉH-94 Építőipari és Kereskedelmi Bt.
-
CERES MG Bt.
-
Első Hókristály Kft. Klímaberendezések
-
FŐNIX Ingatlan Bt.
-
GENTISCHER és Tsa Kft.
-
H&SZ CONTROLLING Kft.
-
HOMOKI és TÁRSA Gépjárművezető Kft.
-
ILI Nemzetközi Nyelvek Intézete
-
KAS 94 Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
-
Kastély Pálmaház-Tulipa Kertészet
-
KERTVILL 2000 Bt.
-
KVADRÁT Ingatlanforgalmazó Kft.
-
LIPCSEY Ingatlanközvetítés
-
M3 ROAD Kft. Tűz és Munkavédelem, Ruhaipar
-
Net-Lupus Kft.
-
PARCELLA, Térképkészítés
-
Patkó Lajos Karosszérialakatos és fényezőmester
-
Patócs Autóház, Márkakereskedés és Szervíz
-
PAX-SZÁM Kft. Takarítás
-
Pelikán Taxi Bt.
-
Rab Péterné Virágkötő
-
Ruppert Károly Tűzikovács
-
SÓLYOM-TRANS Kft.
-
Szabó Sándor Víz,-gáz,-központifűtés-szerelő
-
TAX-MAX Könyvelő Iroda
-
TIREX TÁJFUN Bt. Munka és védőruha
-
Travel Assistant
-
TTkV Kft.
Vendéglátóhely
Weblap készítés
|
|