Kézikönyv, üzleti terv, megvalósíthatósági tanulmány
Városunk képviselő-testülete 2004. szeptemberében döntött arról, hogy az önkormányzat csatlakozik az Európai Unió által finanszírozott RECORA (megújuló energiaforrások hasznosítása vidéki térségekben) elnevezésű programhoz. A program célja a helyi közösségek együttműködésének erősítése a megújuló forrásokban rejlő energia hasznosításában. Az együttműködés az Európai Unió öt tagországa – Ausztria, Csehország, Görögország, Magyarország és Németország – nyolc szervezeti egységének összefogásával, a sikeres pályázatot követően kezdődött meg. A RECORA megvalósulását az Európai Fejlesztési Alap több mint egymillió euróval támogatja – ebből Gödöllő közel 150 ezer euróval részesedik. Városunk önkormányzata 50 ezer eurónak megfelelő önrésszel járul hozzá a sikerhez. A program kezdeményezője az ausztriai Tullnban sikeresen működő Regionális Hulladékgazdálkodási Egyesület volt; a gödöllőiek részéről az FVM Mezőgazdasági Gépesítési Intézete szorgalmazta a csatlakozást. Városunk önkormányzata a feladatok koordinálásával a VÜSZI Kht.-t bízta meg. A program 2005 tavaszán kezdődött és 2007 végén zárul. Január 12-én a RECORA programban részt vevő gödöllői és környékbeli szakemberek tanácskoztak a VÜSZI Kht. központjában. A találkozón részt vett Siegfried Schönbauer, a Tulln székhellyel működő Regionális Hulladékgazdálkodási Egyesület elnöke. A megújuló energiaforrásokat hasznosító programban térségként Pest megye északkeleti és Nógrád megye nyugati területe vesz részt; az a százhat település –összesen mintegy 300 ezer ember lakhelye –, amelyek a hulladékgazdálkodási programban is partnerként működnek együtt. A hazai adottságokat figyelembe véve a mező- és erdőgazdaság jelentős tényezővé válhat az energiatermelésben. A „zöld” energiaforrások nagymértékben hozzájárulhatnak a fenntartható termeléshez, az úgynevezett zárt széndioxid ciklussal jellemezhető, biomassza eredetű hajtó- és fűtőanyagok minél szélesebb elterjedése révén. A munka első fázisában megtörtént a részt vevő százhat település adottságainak részletes felmérése. Így számba vehetők azok a területek, amelyek alkalmasak energiaültetvények létesítésére, vagy a mezőgazdaságban képződő növényi és állati biomassza (például nyesedék, szalma, istállótrágya) mennyisége alapján kiszámítható, hogy gazdaságos lehet-e egy létesítendő biomassza-erőmű. A térségben kiemelt jelentőségű az erdőgazdálkodás; hiszen a fakitermelés és feldolgozás során keletkező hulladék és melléktermék megfelelően hasznosítva értékes energiaforrássá válhat. A begyűjtött adatok kiértékelése során a szakemberek azt kívánják megállapítani, hogy az egyes településeken melyik alternatív energiaforrásra történő részleges vagy teljes átállásnak van létjogosultsága. Az értékelést követően stratégiai terv, majd megvalósíthatósági tanulmány készül a jogi, adminisztratív, pénzügyi és gazdasági feltételek figyelembe vételével. A program végére az öt különböző országba tartozó nyolc együttműködő szervezet egy általános műszaki kézikönyvet szerkeszt és modellértékű üzleti tervet és megvalósíthatósági tanulmányt dolgoz ki a megújuló energiaforrásokat hasznosító létesítmények létrehozásához és üzemeltetéséhez.
Mindenkit egyenként meggyőzni… A tanácskozáson részt vevő Siegfried Schönbauer az ausztriai Tulln Regionális Hulladékgazdálkodási Egyesületének elnökeként oroszlánrészt vállalt a RECORA program létrejöttében. A Duna menti kisvárosban tizenöt évvel ezelőtt kezdték meg azt a munkát, ami most nemzetközi együttműködésben teljesedik ki, így Schönbauer úr jelentős tapasztalatokat oszthat meg a többi résztvevővel. – Tizenkét évvel ezelőtt Tullnban és környékén a kommunális hulladéknak 23 százalékát tudtuk hasznosítani: a papírt, az üveget és az ócskavasat. Jelenleg e hulladék 76 százaléka hasznosul valamilyen anyag kinyerésének formájában, a fennmaradó 24 százalék pedig energiaként hasznosul az égetőműben. Amit így kinyerünk a szemétből, abból fizethető a hulladékbegyűjtés emelkedő költsége: Tullnban tizenöt éve azonos a szemétdíj. – Mi történik önöknél a háztartási zöldhulladékkal? – Természetesen ez is elkülönül a szelektív gyűjtés során. A százezer lakos után keletkező biohulladékot három telepen komposztálják. Egy tonna biohulladék ilyen kezelése 50 euróba kerül – ha azonban a hulladéklerakóban deponálnánk, az 140 eurónyi költséget jelentene. – Hogyan sikerült a lakosság meggyőzése? – Törvényi szabályozások vannak – de ez természetesen nem elég. Gyakorlatilag mindenkit egyenként kellett meggyőzni, hogy mindez az ő érdekét szolgálja. Tartottunk fórumokat az embereknek – volt, amelyikre húszan jöttek el, de volt, amelyikre kétszázan. Csak én magam vagy hatszáz emberrel beszéltem személyesen. – Említette a hulladék égetését. Mi okoz kisebb kárt: ha égetjük, vagy ha deponáljuk a szemetet? – Nos, ezen még mindig vitatkoznak a szakemberek. A szemétégető mű költségeinek kétharmadát a szűrők teszik ki, az összes többi berendezésre egyharmad jut. Tehát minden visszafoghatót vissza is fogunk az égéstermékből – így egy közepes teljesítményű hulladékégető kibocsátása mindössze néhány dízelüzemű teherautóénak felel meg. Jelenleg egyébként még drágább az égetés, mint a deponálás – de hosszú távra kell gondolkodni. A hulladéklerakót mintegy százötven évig folyamatosan felügyelni kell és ott is képződnek gázok. – Ausztriában hol tart ma a hulladék hasznosítása? – Legyen nyugodt, nálunk is előfordul, hogy az ezzel foglalkozókat bolondnak nézik néha. Azt tudom mondani, hogy például Bécs környékén fele részben még hagyományosan, fele részben pedig már a korszerű módon kezelik a kommunális hulladékot. Vidéken egyébként lényegesen könnyebb a környezetkímélő eljárásokra szoktatni az embereket. Egy nagyvárosnak ugyanis megvan az a hátránya, hogy ott ilyen szempontból is arctalanná lehet válni, el lehet tűnni a tömegben…
Publikálta null |
|
|
|
|
Állatorvosok
-
Dr. Kovács Ilona
-
Dr. Varga Ferenc
Biztosítók
-
Generali Biztositó Rt.
-
Hungária Biztositó Rt.
Bölcsődék
-
1.sz. Bölcsöde
-
2.sz. Bölcsöde
-
3.sz. Bölcsöde
Brókerek
Egyesület
-
Gödöllő és Környéke Turisztikai Egyesület
-
Gödöllői Lovas Sport és Hagyományőrző Közhasznú Egyesület
-
Margita 344,2 Turisztikai Egyesület
Egyházközség
-
Gödöllői Baptista Gyülekezet
-
Gödöllői Evangélikus Egyházközség
-
Gödöllői Református Egyházközség
-
Görög Katolikus Szervezőlelkészség
-
Máriabesnyői Római Katolikus Egyházközösség
-
Premontrei Perjelség
-
Római Katolikus Egyházközség
Fitness & Sport
Fogorvosok
Gyermekorvosok
-
Dr. Gálfi Zoltán
-
Dr. Pédery Zsuzsa
-
Dr. Solymos Katalin
-
Dr. Szatmári Elek
-
Dr. Tóth Mária
Gyógyszertárak
-
Belvárosi Kígyó Patika
-
Blahai Patika
-
Egyetemi Gyógyszertár
-
Máriabesnyői Gyógyszertár
-
Medicina Gyógyszertár
Háziorvosok
-
Dr. Biacsi Zsuzsanna
-
Dr. Kiss István
-
Dr. Kövesi Margit
-
Dr. Mészöly Jenő
-
Dr. Németh Julianna
-
Dr. Oravecz László
-
Dr. Rőder Rita
-
Dr. Shafigul Islam
-
Dr. Szkalák Ilona
-
Dr. Tőke István
Helyilap
Idegenforgalom
-
Champion Travel Utazási Iroda
-
Gödöllői Királyi Kastély
-
IBUSZ Utazási Iroda
-
LA GROTTA /BÉNYIBUSZ, Utazási Iroda
-
SUBA &SILVER TOURS, Utazási Iroda
Internet-szolgáltatások
Intézmények
-
ÁNTSZ
-
Gödöllői Polgárőr Egyesület
-
Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ
-
Gödöllői Városi Múzeum
-
Gyermekfogászat
-
Kalória Kht.
-
Mentőállomás
-
Nevelési Tanácsadó
-
OVSZ Gödöllői Területi Vérellátó
-
Pest Megyei Munkaügyi Központ Gödöllői Kirendeltsége
-
Petőfi Sándor Műv.Központ Kht.
-
Polgármesteri Hivatal
-
Pszichiátriai Gondozó
-
Számadó
-
Távhő Kft.
-
Tormay Károly Egészségügyi Központ
-
Tüdőgondozó Intézet
-
Városi Polgármesteri Hivatal
-
Városi Rendőrkapitányság
-
Városi Tűzoltóság
-
VÜSZI Kht.
Iskolák
-
Damjanich János Általános Iskola
-
Erkel Ferenc Általános Iskola
-
Frederic Chopin Zeneiskola
-
Hajós Alfréd Általános Iskola
-
Logopédiai Intézet és Általános Iskola
-
Madách Imre Szakközépiskola,Szakiskola és Kollégium
-
Montágh Imre Általános Iskola
-
Petőfi Sándor Általános Iskola
-
Premontrei Szent Norbert Gimnázium
-
Promt Kft.
-
Református Líceum
-
Studio ONLINE Nyelviskola
-
Szent Imre Katolikus Általános Iskola
-
Szent István Egyetem
-
Török Ignác Gimnázium
-
Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Művészeti Alapfokú Intézmény
Jegyző
Kereskedelem
-
Áfész-Elszer Kft. Nissan Márkakereskedés
-
ÁRKUS 2000 Kft.
-
ARZENÁL ÁRUHÁZ
-
Barkácsbolt
-
EUROCOMP F.B.A. Kft. Számítógép értékesítés
-
Ferenczi Holland Bútor
-
FIAT DARÁZS Márkakereskedés és Szervíz
-
Lakosz Kft. Hyundai Márkakereskedés és Szervíz
-
OPEL GAÁL Márkakereskedés és Szervíz
-
Raab Karcher Építőanyag kereskedés
-
Surányi Műszaki Áruház
-
SUZUKI BENKŐ
-
Volkswagen Márkakereskedés
Kistérségek
Könyvelő Irodák
Media/ újságírás
Országgyűlési képviselő
Óvodák
-
Egyetem téri Óvoda
-
Játékkuckó Kht.Magánóvoda
-
Kazinczy körúti Óvoda
-
Marinovics utcai Óvoda
-
Mókus Odú Alapítvány Magánóvoda
-
Palota-kerti Óvoda
-
Szabad Waldorf Óvoda
-
Szent János utcai Óvoda
-
Táncsics Mihály úti Óvoda
-
Tisza utcai Óvoda
-
Tudásfa Tanoda Alapítványi Óvoda
Pénzintézetek
-
Budapest Bank Rt.
-
Citi Bank Rt.
Sport
-
GEAC
-
Gödöllői Bocskai SE
-
Gödöllői Futsal Klub
-
Gödöllői Góliát DSE
-
Gödöllői KC
-
Gödöllői Röplabda Club
-
Kispályás Labdarúgó Bizottság
-
Real Sec Olimpiai Taekwon do Egyesület
Szakorvosi magánrendelés
-
Dr. Gerő György Szülész, nőgyógyász oszt.vez. főorvos
-
Dr. Gyenge Mátyás Belgyógyász
-
Dr. Gyetván János Sebész, plasztikai sebész
-
Dr. Jakab György Fül-orr-gégész Főorvos
-
Dr. Stavridis Diagóras Szülész, nőgyógyász főorvos
-
Dr. Szekeres Györgyi Ideggyógyász szakorvos, Pszichoterapeuta
-
Dr Szabó László Szülész, nőgyógyász főorvos
-
Tóth Edit Gyermekpszichológus
Szociális Intézmények
-
Egyesített Szociális Intézmény
-
Forrás Szociális Segítő és Gyermekjóléti szolgálat
-
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
-
Magyar Vöröskereszt
-
Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete Aszód-Gödöllő Körzete
-
Nagycsaládosok Gödöllői Egyesülete
Szolgáltatás
-
ARI ZÓNA Kozmetikai Stúdió
-
Budapesti Elektromos Művek Rt.
-
Cablenet Rt.
-
Duna Menti Regionális Vízmű Rt. Gödöllői Igazgatósága
-
ELMŰ SZOLG Kft.
-
Fibernet Rt.
-
Gödöllői Piac Üzemeltető és Szolgáltató Kft
-
INVITEL Ügyfélszolgálati iroda
-
M Szabó és Társai Bt. Temetkezés
-
PAX Temetkezési Iroda
-
Tiszántúli Gázszolgáltató Rt.
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Ügyvédek, közjegyzők
Választókerület(ek)
Vállalkozások
-
2B Supply Management Kft.
-
Barkács Center
-
Bényibusz Kft.
-
CÉH-94 Építőipari és Kereskedelmi Bt.
-
CERES MG Bt.
-
Első Hókristály Kft. Klímaberendezések
-
FŐNIX Ingatlan Bt.
-
GENTISCHER és Tsa Kft.
-
H&SZ CONTROLLING Kft.
-
HOMOKI és TÁRSA Gépjárművezető Kft.
-
ILI Nemzetközi Nyelvek Intézete
-
KAS 94 Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
-
Kastély Pálmaház-Tulipa Kertészet
-
KERTVILL 2000 Bt.
-
KVADRÁT Ingatlanforgalmazó Kft.
-
LIPCSEY Ingatlanközvetítés
-
M3 ROAD Kft. Tűz és Munkavédelem, Ruhaipar
-
Net-Lupus Kft.
-
PARCELLA, Térképkészítés
-
Patkó Lajos Karosszérialakatos és fényezőmester
-
Patócs Autóház, Márkakereskedés és Szervíz
-
PAX-SZÁM Kft. Takarítás
-
Pelikán Taxi Bt.
-
Rab Péterné Virágkötő
-
Ruppert Károly Tűzikovács
-
SÓLYOM-TRANS Kft.
-
Szabó Sándor Víz,-gáz,-központifűtés-szerelő
-
TAX-MAX Könyvelő Iroda
-
TIREX TÁJFUN Bt. Munka és védőruha
-
Travel Assistant
-
TTkV Kft.
Vendéglátóhely
Weblap készítés
|
|