Gyógyítani a sebeket, megtartani a reményt A Nemzeti Együvé Tartozás Napja
Szinte mindenkinek könny szökkent a szemébe a Himnusz, a Szózat és a székely himnusz hallatán. Ugyanis a Nemzeti Együvé Tartozás Napja alkalmából vasárnap este megrendezett ökumenikus istentisztelet után gyermekkórusok adtak nagy sikerű, fölöttébb megható műsort a gödöllői Premontrei Szent Norbert Gimnázium aulájában megjelent sok száz fős közönségnek. Ha nem is feledtetve, de mindenképpen némi gyógyírt adva a tavaly december ötödikén oly gyászosan sikerült népszavazás okozta fájdalmas lelki sebekre.
Ezen a vasárnap estén fellépett a farkaslakai Schola Cantorum Régizene Együttes (Székelyföld), a dunaszerdahelyi Kodály Zoltán Iskola gyermekkórusa (Felvidék), a Beregszászi Művészeti Iskola gyermekkórusa (Kárpátalja), a zentai fiatalok csoportja (Vajdaság), a gödöllői Erkel Ferenc Általános Iskola kórusa, valamint Vincze Lilla énekesnő. Az istentiszteletet Ullmann Péter premontrei perjel, Szecsődi Péter katolikus plébános, Csuka Tamás református lelkész és Szirtes András baptista lelkipásztor vezette. – Az augusztus 23-ai természeti csapás, mely falunkat is nagy mértékben sújtotta, egy kis időre elfeledtette velünk azt a csapást, mely 2004. december 5-én érte nemzetünket – fogalmaztak beszédükben a farkaslakaiak. – A székelyföldi szökőár megtisztította a szíveket, elsodorta a népszavazás okozta keserűséget a lelkünkből. A nemzet egy emberként mozdult a segítségünkre, és ez beszédesebb volt minden népszavazásnál. Köszönjük a lehetőséget, hogy itt, Önökkel együtt ünnepelhetjük a Nemzeti Együvé Tartozás Napját. … Köszönjük minden ismerős és ismeretlen magyar testvérünknek önzetlen segítségét, és kívánunk mindannyiuknak békés, áldott karácsonyt, és változásban gazdag 2006-os új esztendőt. Az együvé tartozást mi sem jellemzni jobban, minthogy dr. Sólyom László köztársasági elnök fővédnöksége mellett Kósa Ferenc (MSZP), Lázár János (Fidesz), Mécs Imre (SZDSZ) és Sisák Imre (MDF) országgyűlési képviselők elvállalták a védnökséget. A programot megtisztelte jelenlétével özv. Antall Józsefné és dr. Boross Péter volt miniszterelnök. Az eseményen köszöntőt mondott dr. Gémesi György polgármester, országgyűlési képviselő, a rendezvény házigazdája. – December ötödike után – akár így, akár úgy szavaztak az emberek, vagy éppen nem szavaztak – mindenkiben olyan érzés keletkezett, hogy itt valami nincs rendjén, valamit nagyon elrontottunk – fogalmazott dr. Gémesi György. – És ebben, kisebb-nagyobb mértékben, biztos, hogy mindenkinek megvan a maga felelőssége. Az eltelt időszak nem adott gyógyírt e sebekre, de sokakat gondolkodásra késztetett. A szavazás első évfordulója más üzenetet tartalmazó együttléteket hoz. Ezek sorába illeszkedik kezdeményezésünk, a nemzeti együvé tartozás napja. December ötödike ugyanis bebizonyította, hogy nemzetről beszélünk, de nem tudunk igazán nemzetben gondolkozni. A Nemzeti Együvé Tartozás Napja adjon új lehetőséget a lelkekben és a szívekben történő építkezésre, az összetartozás erősítésére a határon innen és túl élő magyarok között. S mi lehet erre szebb alkalom, mint amikor gyermekek énekelnek nekünk?! Tekintetük megerősít bennünket abban, hogy a magyarságnak van jövője, nekünk pedig felelősségünk a jövőért. A program keretében Gémesi György bejelentette, hogy Pázmány Péter dunaszerdahelyi és Juhász Attila zentai polgármesterrel, illetve Kószó Péter hódmezővásárhelyi alpolgármesterrel együtt csatlakozási nyilatkozatot ír alá a Nemzeti Együvé Tartozás Programjához. Ennek keretében Gödöllőn halmot emelnek a magyar nemzet történelmi tájairól hozott földből. Elsőként a műsorban fellépő gyerekek és fiatalok hozták el szülőföldjük egy darabját. Jövőre a magyar polgármesterek soron következő világtalálkozója alkalmából is várják a különleges ajándékot, de addig is kérnek minden anyaországi és határon túli magyart, látogassanak el minden magyar történelmi emlékhelyre, s hozzanak Gödöllőre legalább egy marék földet!
Nemzeti Együvé Tartozás Napja 2.
Publikálta null |
|
|
|
|
Állatorvosok
-
Dr. Kovács Ilona
-
Dr. Varga Ferenc
Biztosítók
-
Generali Biztositó Rt.
-
Hungária Biztositó Rt.
Bölcsődék
-
1.sz. Bölcsöde
-
2.sz. Bölcsöde
-
3.sz. Bölcsöde
Brókerek
Egyesület
-
Gödöllő és Környéke Turisztikai Egyesület
-
Gödöllői Lovas Sport és Hagyományőrző Közhasznú Egyesület
-
Margita 344,2 Turisztikai Egyesület
Egyházközség
-
Gödöllői Baptista Gyülekezet
-
Gödöllői Evangélikus Egyházközség
-
Gödöllői Református Egyházközség
-
Görög Katolikus Szervezőlelkészség
-
Máriabesnyői Római Katolikus Egyházközösség
-
Premontrei Perjelség
-
Római Katolikus Egyházközség
Fitness & Sport
Fogorvosok
Gyermekorvosok
-
Dr. Gálfi Zoltán
-
Dr. Pédery Zsuzsa
-
Dr. Solymos Katalin
-
Dr. Szatmári Elek
-
Dr. Tóth Mária
Gyógyszertárak
-
Belvárosi Kígyó Patika
-
Blahai Patika
-
Egyetemi Gyógyszertár
-
Máriabesnyői Gyógyszertár
-
Medicina Gyógyszertár
Háziorvosok
-
Dr. Biacsi Zsuzsanna
-
Dr. Kiss István
-
Dr. Kövesi Margit
-
Dr. Mészöly Jenő
-
Dr. Németh Julianna
-
Dr. Oravecz László
-
Dr. Rőder Rita
-
Dr. Shafigul Islam
-
Dr. Szkalák Ilona
-
Dr. Tőke István
Helyilap
Idegenforgalom
-
Champion Travel Utazási Iroda
-
Gödöllői Királyi Kastély
-
IBUSZ Utazási Iroda
-
LA GROTTA /BÉNYIBUSZ, Utazási Iroda
-
SUBA &SILVER TOURS, Utazási Iroda
Internet-szolgáltatások
Intézmények
-
ÁNTSZ
-
Gödöllői Polgárőr Egyesület
-
Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ
-
Gödöllői Városi Múzeum
-
Gyermekfogászat
-
Kalória Kht.
-
Mentőállomás
-
Nevelési Tanácsadó
-
OVSZ Gödöllői Területi Vérellátó
-
Pest Megyei Munkaügyi Központ Gödöllői Kirendeltsége
-
Petőfi Sándor Műv.Központ Kht.
-
Polgármesteri Hivatal
-
Pszichiátriai Gondozó
-
Számadó
-
Távhő Kft.
-
Tormay Károly Egészségügyi Központ
-
Tüdőgondozó Intézet
-
Városi Polgármesteri Hivatal
-
Városi Rendőrkapitányság
-
Városi Tűzoltóság
-
VÜSZI Kht.
Iskolák
-
Damjanich János Általános Iskola
-
Erkel Ferenc Általános Iskola
-
Frederic Chopin Zeneiskola
-
Hajós Alfréd Általános Iskola
-
Logopédiai Intézet és Általános Iskola
-
Madách Imre Szakközépiskola,Szakiskola és Kollégium
-
Montágh Imre Általános Iskola
-
Petőfi Sándor Általános Iskola
-
Premontrei Szent Norbert Gimnázium
-
Promt Kft.
-
Református Líceum
-
Studio ONLINE Nyelviskola
-
Szent Imre Katolikus Általános Iskola
-
Szent István Egyetem
-
Török Ignác Gimnázium
-
Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Művészeti Alapfokú Intézmény
Jegyző
Kereskedelem
-
Áfész-Elszer Kft. Nissan Márkakereskedés
-
ÁRKUS 2000 Kft.
-
ARZENÁL ÁRUHÁZ
-
Barkácsbolt
-
EUROCOMP F.B.A. Kft. Számítógép értékesítés
-
Ferenczi Holland Bútor
-
FIAT DARÁZS Márkakereskedés és Szervíz
-
Lakosz Kft. Hyundai Márkakereskedés és Szervíz
-
OPEL GAÁL Márkakereskedés és Szervíz
-
Raab Karcher Építőanyag kereskedés
-
Surányi Műszaki Áruház
-
SUZUKI BENKŐ
-
Volkswagen Márkakereskedés
Kistérségek
Könyvelő Irodák
Media/ újságírás
Országgyűlési képviselő
Óvodák
-
Egyetem téri Óvoda
-
Játékkuckó Kht.Magánóvoda
-
Kazinczy körúti Óvoda
-
Marinovics utcai Óvoda
-
Mókus Odú Alapítvány Magánóvoda
-
Palota-kerti Óvoda
-
Szabad Waldorf Óvoda
-
Szent János utcai Óvoda
-
Táncsics Mihály úti Óvoda
-
Tisza utcai Óvoda
-
Tudásfa Tanoda Alapítványi Óvoda
Pénzintézetek
-
Budapest Bank Rt.
-
Citi Bank Rt.
Sport
-
GEAC
-
Gödöllői Bocskai SE
-
Gödöllői Futsal Klub
-
Gödöllői Góliát DSE
-
Gödöllői KC
-
Gödöllői Röplabda Club
-
Kispályás Labdarúgó Bizottság
-
Real Sec Olimpiai Taekwon do Egyesület
Szakorvosi magánrendelés
-
Dr. Gerő György Szülész, nőgyógyász oszt.vez. főorvos
-
Dr. Gyenge Mátyás Belgyógyász
-
Dr. Gyetván János Sebész, plasztikai sebész
-
Dr. Jakab György Fül-orr-gégész Főorvos
-
Dr. Stavridis Diagóras Szülész, nőgyógyász főorvos
-
Dr. Szekeres Györgyi Ideggyógyász szakorvos, Pszichoterapeuta
-
Dr Szabó László Szülész, nőgyógyász főorvos
-
Tóth Edit Gyermekpszichológus
Szociális Intézmények
-
Egyesített Szociális Intézmény
-
Forrás Szociális Segítő és Gyermekjóléti szolgálat
-
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
-
Magyar Vöröskereszt
-
Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete Aszód-Gödöllő Körzete
-
Nagycsaládosok Gödöllői Egyesülete
Szolgáltatás
-
ARI ZÓNA Kozmetikai Stúdió
-
Budapesti Elektromos Művek Rt.
-
Cablenet Rt.
-
Duna Menti Regionális Vízmű Rt. Gödöllői Igazgatósága
-
ELMŰ SZOLG Kft.
-
Fibernet Rt.
-
Gödöllői Piac Üzemeltető és Szolgáltató Kft
-
INVITEL Ügyfélszolgálati iroda
-
M Szabó és Társai Bt. Temetkezés
-
PAX Temetkezési Iroda
-
Tiszántúli Gázszolgáltató Rt.
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Ügyvédek, közjegyzők
Választókerület(ek)
Vállalkozások
-
2B Supply Management Kft.
-
Barkács Center
-
Bényibusz Kft.
-
CÉH-94 Építőipari és Kereskedelmi Bt.
-
CERES MG Bt.
-
Első Hókristály Kft. Klímaberendezések
-
FŐNIX Ingatlan Bt.
-
GENTISCHER és Tsa Kft.
-
H&SZ CONTROLLING Kft.
-
HOMOKI és TÁRSA Gépjárművezető Kft.
-
ILI Nemzetközi Nyelvek Intézete
-
KAS 94 Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
-
Kastély Pálmaház-Tulipa Kertészet
-
KERTVILL 2000 Bt.
-
KVADRÁT Ingatlanforgalmazó Kft.
-
LIPCSEY Ingatlanközvetítés
-
M3 ROAD Kft. Tűz és Munkavédelem, Ruhaipar
-
Net-Lupus Kft.
-
PARCELLA, Térképkészítés
-
Patkó Lajos Karosszérialakatos és fényezőmester
-
Patócs Autóház, Márkakereskedés és Szervíz
-
PAX-SZÁM Kft. Takarítás
-
Pelikán Taxi Bt.
-
Rab Péterné Virágkötő
-
Ruppert Károly Tűzikovács
-
SÓLYOM-TRANS Kft.
-
Szabó Sándor Víz,-gáz,-központifűtés-szerelő
-
TAX-MAX Könyvelő Iroda
-
TIREX TÁJFUN Bt. Munka és védőruha
-
Travel Assistant
-
TTkV Kft.
Vendéglátóhely
Weblap készítés
|
|