Azt hiszem ez a történet felér egy csodával...
Tavaly Karácsonykor elkezdődött környékünkön a petárdázás. Jollye nevű „hős” szuka kutyám rendkívül nehezen viselte. Egy-egy robbanás után percekig nem volt hajlandó kijönni a sarokból, szemrehányóan nézett, „te ezt hagyod, mama ?” nézéssel. Félelme odáig fajult, hogy esténként a garázsban „feltálalt” vacsoráját sem akarta megközelíteni, mert ki tudja, bármikor robbanhat valami. Kan kutyám nem félt, sőt látva a szuka rettenetét, inkább támadni szerette volna a robbantgatókat. Sok kutyásnak idáig biztosan ismerős a történet. Szilveszterkor már el sem mertünk menni itthonról, mert a „kislánynak” szüksége volt nyugtató szavakra. Velünk szemben van egy üzlet, ahol tüzijátékot árusítanak, így itt még a mások által megszokottnál is nagyobb volt a robbanások frekvenciája. Szégyen, nem szégyen, ezen az éjszakán megtörtént, ami Jollye néhány hónapos kora óta nem - mivel az udvar félelmetes hely volt - bent ment ki. Nem tudtam haragudni rá, ez a fajta félelem nála legyőzhetetlen, így inkább feltekertem a szőnyegeket és lelkiekben én is felkészültem a legrosszabbra. Legalábbis akkor azt hittem, hogy ennél rosszabb már nem jöhet. Később kiderült, hogy sajnos jöhet! Elmúlt a Szilveszter, sőt még jópár nap, de a „nagyon szapora” nem. A „kislány” étvágya és mersze az evéshez visszajött, de sajnos ami fölül bement, néhány óra múlva majdnem víz formájában a másik végen távozott. Kovács Ilona doktornő mindent megtett, cikkek után kutatott, diagnosztikus eljárások és terápiák sorát próbáltuk végig, sajnos eredménytelenül. Kutyám nem a könyvek szerint reagált. Az állatorvosi egyetemre is többször kellett bevinni Jollye-t, EKG, ultrahang, tenyésztés, vérkép, stb., semmi jól értékelhető, biztos eredmény nem született, amely indokolta volna betegségét. Rendkívül jó érzéssel töltött el doktornő gondossága, törődése. A kezelések mellett Jollye étvágya is elfogyott, lassan a kutyával együtt. Éjszakánként kétszer háromszor kellett kiengedni, hogy dolgát végezze. Röpke két hónap alatt tizenöt kilóval lett könnyebb, szegény bordeaux-i dog lététre már egy sovány agár alakjára is irigy lehetett volna. Bordái klógtak, a gerincén zongorázni lehetett. Minden este csirkehúst könyörögtem falatonként bele a fürdőszoba kövén ülve, félig sírva a félelemtől, hogy elveszítem. Egy alkalommal tenyésztésre székletmintát kellett szerezni. A hogyanra nem volt jobb megoldás, mint követni a kutyát, és „röptében” elkapni a termést, mivel vízszerű halmazállapota miatt a hóról felszedni már nem lehetett. Mondanom sem kell, hogy mindez télen, hóban, éjszaka nem tartozik a legkellemesebb elfoglaltságok közé. Nem tudom mit gondoltak a szomszédok, amikor annyit láttak, hogy éjjel, fehér fürdőköpenyben, papucsban (átöltözni a dolog sürgőssége miatt sosem volt idő), egyik kezemben egy elemlámpával, másikon egy nejlonzacskóval, üldözöm a dolgát végezi akaró kutyát. De sikerült!!! A harmadik hónap és „tizenszázadik” gyógyszer után már többen azt ajánlották, hogy adjuk fel, jobb lesz úgy a kutyának is. NEM! Gyógyszerész lévén, humán gastroenterológus kollégákat kérdeztem általuk javasolt megoldásokról. Végre az egyik gyógyszer hatott! Megszűntek az éjszakai kerti séták, az étel beleimátkozása Jollye-ba, az állandó takarítás, szőnyegmosás, felmosás. Néhány hét alatt visszahízott eredeti, sőt a kényeztetés miatt annál kicsit nagyobb súlyára. Megérte? IGEN. Azóta ahányszor ránézek, mindig eszembe jut, hogy majdnem átkerült az örök vadászmezőkre, de a szeretet, az orvosi gondoskodás megtette hatását. Nagyon nagy hálával tartozom doktornőnek, aki mindenben partner volt, segített. Köszönöm neki, és minden kutyásnak azt üzenem: kutyánk feltétel nélkül szeret bennünket, így mi is próbáljuk legalább egy kicsit viszonozni azt!
Publikálta null |
|
|
|
|
Állatorvosok
-
Dr. Kovács Ilona
-
Dr. Varga Ferenc
Biztosítók
-
Generali Biztositó Rt.
-
Hungária Biztositó Rt.
Bölcsődék
-
1.sz. Bölcsöde
-
2.sz. Bölcsöde
-
3.sz. Bölcsöde
Brókerek
Egyesület
-
Gödöllő és Környéke Turisztikai Egyesület
-
Gödöllői Lovas Sport és Hagyományőrző Közhasznú Egyesület
-
Margita 344,2 Turisztikai Egyesület
Egyházközség
-
Gödöllői Baptista Gyülekezet
-
Gödöllői Evangélikus Egyházközség
-
Gödöllői Református Egyházközség
-
Görög Katolikus Szervezőlelkészség
-
Máriabesnyői Római Katolikus Egyházközösség
-
Premontrei Perjelség
-
Római Katolikus Egyházközség
Fitness & Sport
Fogorvosok
Gyermekorvosok
-
Dr. Gálfi Zoltán
-
Dr. Pédery Zsuzsa
-
Dr. Solymos Katalin
-
Dr. Szatmári Elek
-
Dr. Tóth Mária
Gyógyszertárak
-
Belvárosi Kígyó Patika
-
Blahai Patika
-
Egyetemi Gyógyszertár
-
Máriabesnyői Gyógyszertár
-
Medicina Gyógyszertár
Háziorvosok
-
Dr. Biacsi Zsuzsanna
-
Dr. Kiss István
-
Dr. Kövesi Margit
-
Dr. Mészöly Jenő
-
Dr. Németh Julianna
-
Dr. Oravecz László
-
Dr. Rőder Rita
-
Dr. Shafigul Islam
-
Dr. Szkalák Ilona
-
Dr. Tőke István
Helyilap
Idegenforgalom
-
Champion Travel Utazási Iroda
-
Gödöllői Királyi Kastély
-
IBUSZ Utazási Iroda
-
LA GROTTA /BÉNYIBUSZ, Utazási Iroda
-
SUBA &SILVER TOURS, Utazási Iroda
Internet-szolgáltatások
Intézmények
-
ÁNTSZ
-
Gödöllői Polgárőr Egyesület
-
Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ
-
Gödöllői Városi Múzeum
-
Gyermekfogászat
-
Kalória Kht.
-
Mentőállomás
-
Nevelési Tanácsadó
-
OVSZ Gödöllői Területi Vérellátó
-
Pest Megyei Munkaügyi Központ Gödöllői Kirendeltsége
-
Petőfi Sándor Műv.Központ Kht.
-
Polgármesteri Hivatal
-
Pszichiátriai Gondozó
-
Számadó
-
Távhő Kft.
-
Tormay Károly Egészségügyi Központ
-
Tüdőgondozó Intézet
-
Városi Polgármesteri Hivatal
-
Városi Rendőrkapitányság
-
Városi Tűzoltóság
-
VÜSZI Kht.
Iskolák
-
Damjanich János Általános Iskola
-
Erkel Ferenc Általános Iskola
-
Frederic Chopin Zeneiskola
-
Hajós Alfréd Általános Iskola
-
Logopédiai Intézet és Általános Iskola
-
Madách Imre Szakközépiskola,Szakiskola és Kollégium
-
Montágh Imre Általános Iskola
-
Petőfi Sándor Általános Iskola
-
Premontrei Szent Norbert Gimnázium
-
Promt Kft.
-
Református Líceum
-
Studio ONLINE Nyelviskola
-
Szent Imre Katolikus Általános Iskola
-
Szent István Egyetem
-
Török Ignác Gimnázium
-
Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Művészeti Alapfokú Intézmény
Jegyző
Kereskedelem
-
Áfész-Elszer Kft. Nissan Márkakereskedés
-
ÁRKUS 2000 Kft.
-
ARZENÁL ÁRUHÁZ
-
Barkácsbolt
-
EUROCOMP F.B.A. Kft. Számítógép értékesítés
-
Ferenczi Holland Bútor
-
FIAT DARÁZS Márkakereskedés és Szervíz
-
Lakosz Kft. Hyundai Márkakereskedés és Szervíz
-
OPEL GAÁL Márkakereskedés és Szervíz
-
Raab Karcher Építőanyag kereskedés
-
Surányi Műszaki Áruház
-
SUZUKI BENKŐ
-
Volkswagen Márkakereskedés
Kistérségek
Könyvelő Irodák
Media/ újságírás
Országgyűlési képviselő
Óvodák
-
Egyetem téri Óvoda
-
Játékkuckó Kht.Magánóvoda
-
Kazinczy körúti Óvoda
-
Marinovics utcai Óvoda
-
Mókus Odú Alapítvány Magánóvoda
-
Palota-kerti Óvoda
-
Szabad Waldorf Óvoda
-
Szent János utcai Óvoda
-
Táncsics Mihály úti Óvoda
-
Tisza utcai Óvoda
-
Tudásfa Tanoda Alapítványi Óvoda
Pénzintézetek
-
Budapest Bank Rt.
-
Citi Bank Rt.
Sport
-
GEAC
-
Gödöllői Bocskai SE
-
Gödöllői Futsal Klub
-
Gödöllői Góliát DSE
-
Gödöllői KC
-
Gödöllői Röplabda Club
-
Kispályás Labdarúgó Bizottság
-
Real Sec Olimpiai Taekwon do Egyesület
Szakorvosi magánrendelés
-
Dr. Gerő György Szülész, nőgyógyász oszt.vez. főorvos
-
Dr. Gyenge Mátyás Belgyógyász
-
Dr. Gyetván János Sebész, plasztikai sebész
-
Dr. Jakab György Fül-orr-gégész Főorvos
-
Dr. Stavridis Diagóras Szülész, nőgyógyász főorvos
-
Dr. Szekeres Györgyi Ideggyógyász szakorvos, Pszichoterapeuta
-
Dr Szabó László Szülész, nőgyógyász főorvos
-
Tóth Edit Gyermekpszichológus
Szociális Intézmények
-
Egyesített Szociális Intézmény
-
Forrás Szociális Segítő és Gyermekjóléti szolgálat
-
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
-
Magyar Vöröskereszt
-
Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete Aszód-Gödöllő Körzete
-
Nagycsaládosok Gödöllői Egyesülete
Szolgáltatás
-
ARI ZÓNA Kozmetikai Stúdió
-
Budapesti Elektromos Művek Rt.
-
Cablenet Rt.
-
Duna Menti Regionális Vízmű Rt. Gödöllői Igazgatósága
-
ELMŰ SZOLG Kft.
-
Fibernet Rt.
-
Gödöllői Piac Üzemeltető és Szolgáltató Kft
-
INVITEL Ügyfélszolgálati iroda
-
M Szabó és Társai Bt. Temetkezés
-
PAX Temetkezési Iroda
-
Tiszántúli Gázszolgáltató Rt.
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Ügyvédek, közjegyzők
Választókerület(ek)
Vállalkozások
-
2B Supply Management Kft.
-
Barkács Center
-
Bényibusz Kft.
-
CÉH-94 Építőipari és Kereskedelmi Bt.
-
CERES MG Bt.
-
Első Hókristály Kft. Klímaberendezések
-
FŐNIX Ingatlan Bt.
-
GENTISCHER és Tsa Kft.
-
H&SZ CONTROLLING Kft.
-
HOMOKI és TÁRSA Gépjárművezető Kft.
-
ILI Nemzetközi Nyelvek Intézete
-
KAS 94 Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
-
Kastély Pálmaház-Tulipa Kertészet
-
KERTVILL 2000 Bt.
-
KVADRÁT Ingatlanforgalmazó Kft.
-
LIPCSEY Ingatlanközvetítés
-
M3 ROAD Kft. Tűz és Munkavédelem, Ruhaipar
-
Net-Lupus Kft.
-
PARCELLA, Térképkészítés
-
Patkó Lajos Karosszérialakatos és fényezőmester
-
Patócs Autóház, Márkakereskedés és Szervíz
-
PAX-SZÁM Kft. Takarítás
-
Pelikán Taxi Bt.
-
Rab Péterné Virágkötő
-
Ruppert Károly Tűzikovács
-
SÓLYOM-TRANS Kft.
-
Szabó Sándor Víz,-gáz,-központifűtés-szerelő
-
TAX-MAX Könyvelő Iroda
-
TIREX TÁJFUN Bt. Munka és védőruha
-
Travel Assistant
-
TTkV Kft.
Vendéglátóhely
Weblap készítés
|
|