5.Tanmesénk…
Áthallásoktól, célozgatásoktól mentes egyszerű erdei mese. Ezért külön szeretném felhívni a Kedves Olvasó figyelmét, hogy ne próbáljon a sorok között olvasni, ne próbáljon olyanokat kihallani, ami nincs benne. Ha pedig mégis találna párhuzamot némely napi politikai eseményekkel, az biztosan csak a véletlen műve.
Micimackó kényelmes léptekkel közeledett az erdei ösvényen. Közben kedvenc dalocskáját dúdolta: „ Minél inkább havazik, annál inkább hull a hó, minél inkább hull a hó… „ Bár az igazsághoz tartozik , hogy egyáltalán nem hullott a hó. Mivel egyáltalán nem volt tél sem. Sőt mondhatni , pont ellenkezőleg . Július volt ami közismerten nyári hónap. Micimackót azonban ez cseppet sem zavarta, mert ha jó kedve volt, akkor mindig ezt a dalocskát dúdolta, függetlenül az éppen érvényes évszaktól. Márpedig most jó kedve volt, hiszen legkedvesebb barátjához, Malackához igyekezett egy kis délutáni cseverészésre. Ez persze nem csak azért volt vidám dolog, mert Micimackó szeretett Malackával cseverészni, hanem azért is, mert cseverészés közben mindig előkerült Malacka mézes bödöne, amiből olyan jóízűeket lehetett nyalakodni . S mivel köztudott, hogy „Micimackó, mint minden medve szereti a mézet „ ez számára igen fontos volt. Azt azért nem állíthatjuk ,hogy Micimackó csak a mézes bödön miatt látogatta meg olyan gyakran Malackát. Persze hogy nem, mondta volna Micimackó, hisz az ember nem csak a méz miatt szokta meglátogatni barátait. De azért cseverészni Malackával, méznyalogatással együtt, egy picivel mégis csak jobb, mint méznyalogatás nélkül cseverészni. Szóval Micimackó jókedvűen, dúdolgatva közeledett az erdei ösvényen, amikor furcsa dolgot vett észre. Egy fű csomót látott, amelynek tetején egy fehér pamacs remegett. A fűcsomó oldalából pedig két nagy fül kandikált ki. Micimackó közelebb ment a fűcsomóhoz és elgondolkodott. „ Hmmm… Ha a pamacs és a fülek között lenne egy szürkésbarna bunda is, akkor teljesen biztosan állíthatnám, hogy ez a Nyuszi. Ami nagyon nagy örömömre szolgálna, hiszen akkor őt is elhívhatnám Malackához egy kis cseverészésre, na meg méznyalogatásra… Szóval nagyon jó lenne, ha ez a pamacs és a fülek a nyuszihoz tartoznának…De akkor hol van a közepe ? Hmmm… Biztosan a fűcsomó alatt. Járjunk utána ! „ Óvatosan megközelítette a fűcsomó fülek felöli végét – mert egyáltalán nem volt biztos a dolgában -, és komoly hangon beleszólt: -Te vagy az Nyuszi ? ! Ha te vagy , azonnal gyere elő ! -Jujjj ! Jujjj ! Kérem , ne ! – hallatszott a fűcsomó alól, majd nemsokára előbukkant Nyuszi feje is. Micimackót megismerve nagy megkönnyebbülés látszott az arcán. -Micimackó ! De örülök, hogy látlak. Szörnyen rám ijesztettél !!! -Ééén ?- csodálkozott el Micimackó, akitől még soha senki nem ijedt meg élete során. -Ne bolondozz , Nyuszi ! Mitől vagy így berezelve ? -Hogyhogy mitől ?!? Nem olvastad a ma reggeli Törvényt ? -Az ötlábú bundás álatokról ? Dehogy nem … Pontosabban az elejét. Tudod az úgy volt -magyarázta pironkodva Micimackó -, hogy kivettem a postaládából, és kezdtem olvasni: „ Az erdőben élő minden ötlábú bundás állatnak le kell vágni egy lábát, mert a nemzetközi gyakorlat azt mutatja, hogy a bundás állatoknak általában csak négy lábuk lehet ! „ Szóval amikor idáig értem, akkor már tudtam, hogy nem érdekel a dolog. Hiszen nekem is, és minden barátomnak is, csak négy lába van. Ezért inkább úgy döntöttem, hogy átsétálok Malackához egy kis cseverészésre. Meg egy kis méznyalakodásra, gondolta Micimackó, bár ezt nem tette hozzá. Szóval ne legyél úgy beijedve, Nyuszi ! nincs mitől félned ! Mindenki tudja , hogy a nyulaknak csak négy lába van. És minderről magad is meggyőződhetnél, ha teljesen előbújnál végre a fű alól. Ebben az esetben ugyanis saját szemeddel meg tudnád őket számolni. -Számolníííííííí?! – váltott sírósra Nyuszi hangja. – Kedves Micimackó, hiszen ez itt a bökkenő. És ha figyelmesen végigolvastad volna a törvényt, akkor most Te sem dudorászva sétálnál Malacka háza felé, hanem fogvacogva keresnél búvóhelyet. A parancs ugyanis úgy szól, hogy előbb kell vágni…. És csak azután számolni.
Publikálta null |
|
|
|
|
Állatorvosok
-
Dr. Kovács Ilona
-
Dr. Varga Ferenc
Biztosítók
-
Generali Biztositó Rt.
-
Hungária Biztositó Rt.
Bölcsődék
-
1.sz. Bölcsöde
-
2.sz. Bölcsöde
-
3.sz. Bölcsöde
Brókerek
Egyesület
-
Gödöllő és Környéke Turisztikai Egyesület
-
Gödöllői Lovas Sport és Hagyományőrző Közhasznú Egyesület
-
Margita 344,2 Turisztikai Egyesület
Egyházközség
-
Gödöllői Baptista Gyülekezet
-
Gödöllői Evangélikus Egyházközség
-
Gödöllői Református Egyházközség
-
Görög Katolikus Szervezőlelkészség
-
Máriabesnyői Római Katolikus Egyházközösség
-
Premontrei Perjelség
-
Római Katolikus Egyházközség
Fitness & Sport
Fogorvosok
Gyermekorvosok
-
Dr. Gálfi Zoltán
-
Dr. Pédery Zsuzsa
-
Dr. Solymos Katalin
-
Dr. Szatmári Elek
-
Dr. Tóth Mária
Gyógyszertárak
-
Belvárosi Kígyó Patika
-
Blahai Patika
-
Egyetemi Gyógyszertár
-
Máriabesnyői Gyógyszertár
-
Medicina Gyógyszertár
Háziorvosok
-
Dr. Biacsi Zsuzsanna
-
Dr. Kiss István
-
Dr. Kövesi Margit
-
Dr. Mészöly Jenő
-
Dr. Németh Julianna
-
Dr. Oravecz László
-
Dr. Rőder Rita
-
Dr. Shafigul Islam
-
Dr. Szkalák Ilona
-
Dr. Tőke István
Helyilap
Idegenforgalom
-
Champion Travel Utazási Iroda
-
Gödöllői Királyi Kastély
-
IBUSZ Utazási Iroda
-
LA GROTTA /BÉNYIBUSZ, Utazási Iroda
-
SUBA &SILVER TOURS, Utazási Iroda
Internet-szolgáltatások
Intézmények
-
ÁNTSZ
-
Gödöllői Polgárőr Egyesület
-
Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ
-
Gödöllői Városi Múzeum
-
Gyermekfogászat
-
Kalória Kht.
-
Mentőállomás
-
Nevelési Tanácsadó
-
OVSZ Gödöllői Területi Vérellátó
-
Pest Megyei Munkaügyi Központ Gödöllői Kirendeltsége
-
Petőfi Sándor Műv.Központ Kht.
-
Polgármesteri Hivatal
-
Pszichiátriai Gondozó
-
Számadó
-
Távhő Kft.
-
Tormay Károly Egészségügyi Központ
-
Tüdőgondozó Intézet
-
Városi Polgármesteri Hivatal
-
Városi Rendőrkapitányság
-
Városi Tűzoltóság
-
VÜSZI Kht.
Iskolák
-
Damjanich János Általános Iskola
-
Erkel Ferenc Általános Iskola
-
Frederic Chopin Zeneiskola
-
Hajós Alfréd Általános Iskola
-
Logopédiai Intézet és Általános Iskola
-
Madách Imre Szakközépiskola,Szakiskola és Kollégium
-
Montágh Imre Általános Iskola
-
Petőfi Sándor Általános Iskola
-
Premontrei Szent Norbert Gimnázium
-
Promt Kft.
-
Református Líceum
-
Studio ONLINE Nyelviskola
-
Szent Imre Katolikus Általános Iskola
-
Szent István Egyetem
-
Török Ignác Gimnázium
-
Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Művészeti Alapfokú Intézmény
Jegyző
Kereskedelem
-
Áfész-Elszer Kft. Nissan Márkakereskedés
-
ÁRKUS 2000 Kft.
-
ARZENÁL ÁRUHÁZ
-
Barkácsbolt
-
EUROCOMP F.B.A. Kft. Számítógép értékesítés
-
Ferenczi Holland Bútor
-
FIAT DARÁZS Márkakereskedés és Szervíz
-
Lakosz Kft. Hyundai Márkakereskedés és Szervíz
-
OPEL GAÁL Márkakereskedés és Szervíz
-
Raab Karcher Építőanyag kereskedés
-
Surányi Műszaki Áruház
-
SUZUKI BENKŐ
-
Volkswagen Márkakereskedés
Kistérségek
Könyvelő Irodák
Media/ újságírás
Országgyűlési képviselő
Óvodák
-
Egyetem téri Óvoda
-
Játékkuckó Kht.Magánóvoda
-
Kazinczy körúti Óvoda
-
Marinovics utcai Óvoda
-
Mókus Odú Alapítvány Magánóvoda
-
Palota-kerti Óvoda
-
Szabad Waldorf Óvoda
-
Szent János utcai Óvoda
-
Táncsics Mihály úti Óvoda
-
Tisza utcai Óvoda
-
Tudásfa Tanoda Alapítványi Óvoda
Pénzintézetek
-
Budapest Bank Rt.
-
Citi Bank Rt.
Sport
-
GEAC
-
Gödöllői Bocskai SE
-
Gödöllői Futsal Klub
-
Gödöllői Góliát DSE
-
Gödöllői KC
-
Gödöllői Röplabda Club
-
Kispályás Labdarúgó Bizottság
-
Real Sec Olimpiai Taekwon do Egyesület
Szakorvosi magánrendelés
-
Dr. Gerő György Szülész, nőgyógyász oszt.vez. főorvos
-
Dr. Gyenge Mátyás Belgyógyász
-
Dr. Gyetván János Sebész, plasztikai sebész
-
Dr. Jakab György Fül-orr-gégész Főorvos
-
Dr. Stavridis Diagóras Szülész, nőgyógyász főorvos
-
Dr. Szekeres Györgyi Ideggyógyász szakorvos, Pszichoterapeuta
-
Dr Szabó László Szülész, nőgyógyász főorvos
-
Tóth Edit Gyermekpszichológus
Szociális Intézmények
-
Egyesített Szociális Intézmény
-
Forrás Szociális Segítő és Gyermekjóléti szolgálat
-
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
-
Magyar Vöröskereszt
-
Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete Aszód-Gödöllő Körzete
-
Nagycsaládosok Gödöllői Egyesülete
Szolgáltatás
-
ARI ZÓNA Kozmetikai Stúdió
-
Budapesti Elektromos Művek Rt.
-
Cablenet Rt.
-
Duna Menti Regionális Vízmű Rt. Gödöllői Igazgatósága
-
ELMŰ SZOLG Kft.
-
Fibernet Rt.
-
Gödöllői Piac Üzemeltető és Szolgáltató Kft
-
INVITEL Ügyfélszolgálati iroda
-
M Szabó és Társai Bt. Temetkezés
-
PAX Temetkezési Iroda
-
Tiszántúli Gázszolgáltató Rt.
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Ügyvédek, közjegyzők
Választókerület(ek)
Vállalkozások
-
2B Supply Management Kft.
-
Barkács Center
-
Bényibusz Kft.
-
CÉH-94 Építőipari és Kereskedelmi Bt.
-
CERES MG Bt.
-
Első Hókristály Kft. Klímaberendezések
-
FŐNIX Ingatlan Bt.
-
GENTISCHER és Tsa Kft.
-
H&SZ CONTROLLING Kft.
-
HOMOKI és TÁRSA Gépjárművezető Kft.
-
ILI Nemzetközi Nyelvek Intézete
-
KAS 94 Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
-
Kastély Pálmaház-Tulipa Kertészet
-
KERTVILL 2000 Bt.
-
KVADRÁT Ingatlanforgalmazó Kft.
-
LIPCSEY Ingatlanközvetítés
-
M3 ROAD Kft. Tűz és Munkavédelem, Ruhaipar
-
Net-Lupus Kft.
-
PARCELLA, Térképkészítés
-
Patkó Lajos Karosszérialakatos és fényezőmester
-
Patócs Autóház, Márkakereskedés és Szervíz
-
PAX-SZÁM Kft. Takarítás
-
Pelikán Taxi Bt.
-
Rab Péterné Virágkötő
-
Ruppert Károly Tűzikovács
-
SÓLYOM-TRANS Kft.
-
Szabó Sándor Víz,-gáz,-központifűtés-szerelő
-
TAX-MAX Könyvelő Iroda
-
TIREX TÁJFUN Bt. Munka és védőruha
-
Travel Assistant
-
TTkV Kft.
Vendéglátóhely
Weblap készítés
|
|