A gödöllői képviselôtestület többségi döntése értelmében január 1-jéig visszamenôleg emelkedett a polgármester és az alpolgármester havi illetménye. Az év elsô napjától kezdôdôen ugyancsak változott a gödöllôi önkormányzat tagjainak tiszteletdíja, ami a köztisztviselôi illetményalap növekedésére vezethetô vissza. A törvényben rögzített módosulás érinti az állandó bizottságokban nem képviselô, úgynevezett külsôs tagok járandóságát is. A népképviselet elôreláthatólag valamivel több mint 79 millió forintos kiadást ró ebben az évben a települési költségvetésre. Összeállításunkban arról számolunk be, hogy az új rendszerben milyen mértékű bruttó tiszteletdíjra jogosultak havonta a várost irányító grémium tagjai.
Az összesen huszonnégy tagot számláló gödöllôi képviselôtestületbôl a polgármester és a tavaly februárban közel másfél éves huzavona után ismét megválasztott alpolgármester a törvény erejénél fogva nem vállalhatnak tagságot az önkormányzat állandó bizottságaiban. A feladatát fôállásban ellátó dr. Gémesi György polgármester havi, bruttó illetménye jelenleg 472.500 forint, ami 94.500 forintos költségátalánnyal egészül ki havonta. A 494 napos "pihenôt" követôen alpolgármesteri rangra emelt dr. Fábián Zsolt egy hónapra esedékes fizetését február 17-én bruttó 460 ezer forintban állapította meg a testület, költségtérítése pedig 92 ezer forintra rúg havi szinten. A képviselôi alap-tiszteltdíj január 1-je óta bruttó 98 ezer forintos anyagi elismerést jelent a városatyáknak havonta, ami az év elejétôl érvénybe lépett 35 ezer forintos köztisztviselôi illetményalap 2,8-es szorzójából adódik. A bizottsági elnöki, valamint a tanácsnoki posztért az alap-tiszteltdíj további 50 százalékára (49 ezer forint), míg egy-egy bizottsági tagságért az alap-tiszteletdíj 15 százalékára (14.700 forint) jogosultak a képviselôk. A külsôs bizottsági tagok munkáját a képviselôi alap-tiszteletdíj mértékének felével, azaz 49 ezer forinttal ismerik el havi szinten. Mindezt figyelembe véve, az anyagilag legmegbecsültebb gödöllôi önkormányzati képviselôk táborába - havi, bruttó 176.400 forinttal - Máthé László, Halász Levente és dr. Krassay László (mindhárom lokálpatrióta), illetôleg dr. Pannonhalmi Kálmán (MSZP-SZDSZ-Gödöllôi Civil Fórum) tartoznak. Hat képviselôt, név szerint Guba Lajost, dr. Székely Csabát (mindkettô lokálpatrióta), dr. Bükkfalvy Beatrixot (MIÉP), valamint Papp Zoltán, Fedor Gábort és dr. Szakács Gyulát (mindhárom MSZP-SZDSZ-GCF) bruttó 161.700 forintos tiszteletdíj illet meg havonta. A helyi városatyák közül Kis Antal és Kollárné Jilly Sára (mindkettô lokálpatrióta), illetve az MSZP-SZDSZ-GCF többpárti koalíció tagja, Horváth Miklós bruttó 142.100 forintos havi javadalmazásban részesülnek. A legnépesebb, havonta bruttó 127.400 forintos anyagi elismerést jelentô tiszteletdíj-kategóriába összesen nyolc képviselô tartozik: Lajtai Lászlóné, dr. Pápai Éva, dr. Hentz Károly, Körösfôi László, Fischer Ernô (valamennyi MSZP-SZDSZ-GCF), Varga Árpád, Gáspár János (mindkettô lokálpatrióta) és Dávid László (Fidesz). Az önkormányzati képviselôi feladatok ellátásért járó honorárium mértéke alapján sereghajtónak nevezhetô pozíciót Kovács Barnabás (MSZP-SZDSZ-GCF) tölti be, aki bruttó 112.700 forintos havi járandóságra tarthat igényt a gödöllôi közkasszából.
GH-összeállítás
Publikálta null |
|
|
|
|
Állatorvosok
-
Dr. Kovács Ilona
-
Dr. Varga Ferenc
Biztosítók
-
Generali Biztositó Rt.
-
Hungária Biztositó Rt.
Bölcsődék
-
1.sz. Bölcsöde
-
2.sz. Bölcsöde
-
3.sz. Bölcsöde
Brókerek
Egyesület
-
Gödöllő és Környéke Turisztikai Egyesület
-
Gödöllői Lovas Sport és Hagyományőrző Közhasznú Egyesület
-
Margita 344,2 Turisztikai Egyesület
Egyházközség
-
Gödöllői Baptista Gyülekezet
-
Gödöllői Evangélikus Egyházközség
-
Gödöllői Református Egyházközség
-
Görög Katolikus Szervezőlelkészség
-
Máriabesnyői Római Katolikus Egyházközösség
-
Premontrei Perjelség
-
Római Katolikus Egyházközség
Fitness & Sport
Fogorvosok
Gyermekorvosok
-
Dr. Gálfi Zoltán
-
Dr. Pédery Zsuzsa
-
Dr. Solymos Katalin
-
Dr. Szatmári Elek
-
Dr. Tóth Mária
Gyógyszertárak
-
Belvárosi Kígyó Patika
-
Blahai Patika
-
Egyetemi Gyógyszertár
-
Máriabesnyői Gyógyszertár
-
Medicina Gyógyszertár
Háziorvosok
-
Dr. Biacsi Zsuzsanna
-
Dr. Kiss István
-
Dr. Kövesi Margit
-
Dr. Mészöly Jenő
-
Dr. Németh Julianna
-
Dr. Oravecz László
-
Dr. Rőder Rita
-
Dr. Shafigul Islam
-
Dr. Szkalák Ilona
-
Dr. Tőke István
Helyilap
Idegenforgalom
-
Champion Travel Utazási Iroda
-
Gödöllői Királyi Kastély
-
IBUSZ Utazási Iroda
-
LA GROTTA /BÉNYIBUSZ, Utazási Iroda
-
SUBA &SILVER TOURS, Utazási Iroda
Internet-szolgáltatások
Intézmények
-
ÁNTSZ
-
Gödöllői Polgárőr Egyesület
-
Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ
-
Gödöllői Városi Múzeum
-
Gyermekfogászat
-
Kalória Kht.
-
Mentőállomás
-
Nevelési Tanácsadó
-
OVSZ Gödöllői Területi Vérellátó
-
Pest Megyei Munkaügyi Központ Gödöllői Kirendeltsége
-
Petőfi Sándor Műv.Központ Kht.
-
Polgármesteri Hivatal
-
Pszichiátriai Gondozó
-
Számadó
-
Távhő Kft.
-
Tormay Károly Egészségügyi Központ
-
Tüdőgondozó Intézet
-
Városi Polgármesteri Hivatal
-
Városi Rendőrkapitányság
-
Városi Tűzoltóság
-
VÜSZI Kht.
Iskolák
-
Damjanich János Általános Iskola
-
Erkel Ferenc Általános Iskola
-
Frederic Chopin Zeneiskola
-
Hajós Alfréd Általános Iskola
-
Logopédiai Intézet és Általános Iskola
-
Madách Imre Szakközépiskola,Szakiskola és Kollégium
-
Montágh Imre Általános Iskola
-
Petőfi Sándor Általános Iskola
-
Premontrei Szent Norbert Gimnázium
-
Promt Kft.
-
Református Líceum
-
Studio ONLINE Nyelviskola
-
Szent Imre Katolikus Általános Iskola
-
Szent István Egyetem
-
Török Ignác Gimnázium
-
Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Művészeti Alapfokú Intézmény
Jegyző
Kereskedelem
-
Áfész-Elszer Kft. Nissan Márkakereskedés
-
ÁRKUS 2000 Kft.
-
ARZENÁL ÁRUHÁZ
-
Barkácsbolt
-
EUROCOMP F.B.A. Kft. Számítógép értékesítés
-
Ferenczi Holland Bútor
-
FIAT DARÁZS Márkakereskedés és Szervíz
-
Lakosz Kft. Hyundai Márkakereskedés és Szervíz
-
OPEL GAÁL Márkakereskedés és Szervíz
-
Raab Karcher Építőanyag kereskedés
-
Surányi Műszaki Áruház
-
SUZUKI BENKŐ
-
Volkswagen Márkakereskedés
Kistérségek
Könyvelő Irodák
Media/ újságírás
Országgyűlési képviselő
Óvodák
-
Egyetem téri Óvoda
-
Játékkuckó Kht.Magánóvoda
-
Kazinczy körúti Óvoda
-
Marinovics utcai Óvoda
-
Mókus Odú Alapítvány Magánóvoda
-
Palota-kerti Óvoda
-
Szabad Waldorf Óvoda
-
Szent János utcai Óvoda
-
Táncsics Mihály úti Óvoda
-
Tisza utcai Óvoda
-
Tudásfa Tanoda Alapítványi Óvoda
Pénzintézetek
-
Budapest Bank Rt.
-
Citi Bank Rt.
Sport
-
GEAC
-
Gödöllői Bocskai SE
-
Gödöllői Futsal Klub
-
Gödöllői Góliát DSE
-
Gödöllői KC
-
Gödöllői Röplabda Club
-
Kispályás Labdarúgó Bizottság
-
Real Sec Olimpiai Taekwon do Egyesület
Szakorvosi magánrendelés
-
Dr. Gerő György Szülész, nőgyógyász oszt.vez. főorvos
-
Dr. Gyenge Mátyás Belgyógyász
-
Dr. Gyetván János Sebész, plasztikai sebész
-
Dr. Jakab György Fül-orr-gégész Főorvos
-
Dr. Stavridis Diagóras Szülész, nőgyógyász főorvos
-
Dr. Szekeres Györgyi Ideggyógyász szakorvos, Pszichoterapeuta
-
Dr Szabó László Szülész, nőgyógyász főorvos
-
Tóth Edit Gyermekpszichológus
Szociális Intézmények
-
Egyesített Szociális Intézmény
-
Forrás Szociális Segítő és Gyermekjóléti szolgálat
-
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
-
Magyar Vöröskereszt
-
Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete Aszód-Gödöllő Körzete
-
Nagycsaládosok Gödöllői Egyesülete
Szolgáltatás
-
ARI ZÓNA Kozmetikai Stúdió
-
Budapesti Elektromos Művek Rt.
-
Cablenet Rt.
-
Duna Menti Regionális Vízmű Rt. Gödöllői Igazgatósága
-
ELMŰ SZOLG Kft.
-
Fibernet Rt.
-
Gödöllői Piac Üzemeltető és Szolgáltató Kft
-
INVITEL Ügyfélszolgálati iroda
-
M Szabó és Társai Bt. Temetkezés
-
PAX Temetkezési Iroda
-
Tiszántúli Gázszolgáltató Rt.
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Ügyvédek, közjegyzők
Választókerület(ek)
Vállalkozások
-
2B Supply Management Kft.
-
Barkács Center
-
Bényibusz Kft.
-
CÉH-94 Építőipari és Kereskedelmi Bt.
-
CERES MG Bt.
-
Első Hókristály Kft. Klímaberendezések
-
FŐNIX Ingatlan Bt.
-
GENTISCHER és Tsa Kft.
-
H&SZ CONTROLLING Kft.
-
HOMOKI és TÁRSA Gépjárművezető Kft.
-
ILI Nemzetközi Nyelvek Intézete
-
KAS 94 Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
-
Kastély Pálmaház-Tulipa Kertészet
-
KERTVILL 2000 Bt.
-
KVADRÁT Ingatlanforgalmazó Kft.
-
LIPCSEY Ingatlanközvetítés
-
M3 ROAD Kft. Tűz és Munkavédelem, Ruhaipar
-
Net-Lupus Kft.
-
PARCELLA, Térképkészítés
-
Patkó Lajos Karosszérialakatos és fényezőmester
-
Patócs Autóház, Márkakereskedés és Szervíz
-
PAX-SZÁM Kft. Takarítás
-
Pelikán Taxi Bt.
-
Rab Péterné Virágkötő
-
Ruppert Károly Tűzikovács
-
SÓLYOM-TRANS Kft.
-
Szabó Sándor Víz,-gáz,-központifűtés-szerelő
-
TAX-MAX Könyvelő Iroda
-
TIREX TÁJFUN Bt. Munka és védőruha
-
Travel Assistant
-
TTkV Kft.
Vendéglátóhely
Weblap készítés
|
|