Államigazgatás

Balaton

Belföld

Egészségügy / szociális intézmények

Egyesület

Elektronikus ügyintézés

Elemzések, tanulmányok

Érdekességek

EU információk

EU pályázatok

e-ügyintézés

Foglalkoztatás

Gazdaságpolitika

Informatika

Informatika és távközlés

Interjú

Internet / multimédia

Kormányzati hírek

Minisztériumok

Oktatás

Piackutatás

Társadalom

Távközlés

Telemarketing

Tudomány

Tudományos hírek


Mobilfejlesztés Magyarországon
 
Az SAP hazai központjában jártunk, ahol szakértőket kérdeztünk a magyar leányvállalatnál folyó mobilfejlesztésekről és a piaci sajátosságokról.

Sokan talán nem tudják, hogy az SAP szoftverfejlesztő központot is működtet hazánkban, a budapesti Graphisoft Parkban. Nemrég exkluzív látogatást tettünk a német cég hazai leányánál, ahol Csontos Péter fejlesztési menedzser és Berczik Márton presales menedzser adott betekintést az appok létrehozásának menetébe és a körülöttük forgó világba.

A több mint négy évtizede létező SAP két éve vásárolta fel a Sybase-t, ennek kapcsán pedig komoly erőforrásokhoz jutott az üzleti szoftverek területén jártas cég. Szüksége is volt erre a frissítésre, hiszen napjaink egyre inkább kibontakozó trendje szerint a mobilitás mindinkább előtérbe kerül, ahogy a hétköznapi felhasználók, úgy a vállalati ügyfelek is gyakran intéznék ügyeik egy részét még a laptopoknál is mobilabb környezetből. A tabletek és az okostelefonok vállalati terjedésére válaszul kezdett fejleszteni ebben az irányban az SAP, amiben kulcsfontosságú szerepet töltenek be immár két és fél éve hazai szakemberek.

Csontos Péter SAP

Nem csak alkalmazásokról van szó, mobiltechnológiai fejlesztéseknek is teret ad a vállalat. Alkalmazásfejlesztői platform, mobileszköz-kezelés, mobilfizetési megoldások - az üzleti alkalmazások mellett ezek is jelentős szerepet töltenek be a mobilportfolióban. A nagy kérdés azonban az, hogy hogyan lehet egy desktop képernyőre tervezett SAP rendszert telefonnyi kijelzőre optimalizálni. Amint azt Csontos Péter elmondta, a feladatok különválasztásában rejlik a megoldás: olyan komplett, mindent egy képernyőn megjelenítő kezelőfelület ugyanis egyszerűen nem hozható létre felhasználóbarát módon, mint amihez az asztali számítógépeknél, laptopoknál hozzászoktak a cég ügyfelei. Ennek megfelelően immár több mint 70 mobilapplikációt kínál az SAP, melyek az üzleti folyamatok egyes feladatainak alapos átgondolásával születtek meg. Csontos szerint annak felmérésével, hogy milyen feladatokat akarhat az ügyfél „terepen”, azaz az irodától - vagyis „hagyományos” PC-től - távol elvégezni, segíti az alkalmazásfejlesztőket abban, hogy a megfelelő funkciókat ültessék át a mobilalkalmazásokba.

És nem csak a funkciókról, hanem azok „tálalásától” is függ az adott app sikere. Ha valaki éppen sorban áll például az irodaház menzáján, akkor okostelefonja segítségével csak pár ujjmozdulatot tud tenni, tehát hosszú leveleket írni nem fog, de jóváhagyásokat intézni, kimutatásokat áttekinteni már nem okoz számára problémát. Az egyszerűség és könnyen kezelhetőség igen fontos, hangoztatta az SAP Labs Hungary szakértője. Noha a desktop és a mobil szoftverek eltérnek egymástól, a szoftvercég törekedik arra, hogy utóbbi területen egységes dizájnnal könnyítse a felhasználók munkáját. Ez olyan megjelenítésbeli harmonizációt jelent, mint például a használt ikonok színvilágának és formatervének egységesítése.

Saphrapprovals iphone

Szabadságok intézése mobiltelefonon keresztül

A magyar szoftverfejlesztők

Az SAP tapasztalatai szerint a magyar fejlesztők kiválóan megállják a helyüket: A világ 12 országában lévő fejlesztőközpontok között kiemelkedően jól teljesítenek, ezt is mutatja, hogy Európában Budapesten van a cég számára stratégiai fontosságú mobilfejlesztés legnagyobb létszámú csapata - foglalta össze Csontos Péter.

Egymilliárdan az SAP mobilfejlesztéseivel

A német vállalat ambiciózus célt tűzött ki maga elé: az évtized közepére el kívánja érni az egymilliárdos ügyfélszámot. Míg korábban a vállalati felhasználás elsősorban réspiacnak számított, addig mára az okostelefonok - és például az olyan törekvések, mint a BYOD - elterjedésével egyre általánosabbá válik üzleti környezetben is a mobilalkalmazások használata.

Ennek eléréséhez egyrészt az appok számának, másrészt az elérhető ügyfélkörnek a dinamikus növelésére van szükség. Előbbit segíti, hogy a vállalat SAP Store nevű alkalmazásboltjában nem csak saját szoftvereit kínálja a felhasználónak, hanem külső fejlesztők mobilalkalmazásainak is teret ad (ezek értékesítéséből részesedést kap a vállalat). Másrészt arra törekszik, hogy ne csak a vállalati ügyfeleket érje el, hanem a konzumer szférát is. Ennek alapjai már ma is látszanak; a Citizen Connect szolgáltatás révén például önkormányzati irodákban, ügyintézésben segíthetnek az SAP appjai. Az úgynevezett social CRM révén szinte egyre szélesebb körben érhetők el a felhasználók, például a tömegközlekedéseken való okostelefonos bevásárlással, melynek során az utazó QR-kódok és telefonja révén intézi el a heti nagybevásárlást.

Az SAP-nál igen kreatív megoldások is napvilágot láttak. Csontos például említett egy olyan mobilappot, ami az okostelefon kameráját kihasználva biztosít kényelmes elszámolási rendszert. Egy üzleti út számláit a program birtokában nem kell többé összegyűjtve a könyvelőnek gondosan átnyújtani, elegendő csupán a telefonnal digitálisan lefényképezni. Ez utána már digitális formában kerül feldolgozásra; a megfelelő osztályra való eljuttatáshoz sincsen szükség tényleges fizikai jelenlétre, az történhet rögtön a mobilhálózaton keresztül.

SAP Travel Expense Approval iPhone

Üzleti utak elszámolása okostelefonon át

Mennyi idő az átállás?

Berczik Márton szerint, noha pontos és általános válasz nem létezik, meghatározható, hogy milyen ütemben vezetheti be egy vállalat az üzleti mobilalkalmazások körét. Az SAP tapasztalatai azt mutatják, hogy - természetesen elvárt funkcionalitástól függően - akár egy több száz vagy ezer fős mobilimplementáció esetében is mindössze hetekről vagy hónapokról van szó.

Mire kell figyelni?

Mindazonáltal erre, mármint a mobilhálózatnak a lassúságára, ki-kimaradására is felkészültek a vállalatnál. A szakember elmondása szerint az appok fejlesztése során figyelembe veszik, hogy nem a zárt vállalat környezetben megszokott „gigabites” vonalon ül a felhasználó, hanem jóval korlátozottabb hálózati lehetőségekkel kénytelen dolgozni; illetve ha külföldi, roaming környezetben kell dolgozni. Éppen ezért igyekeznek optimalizálni az adatforgalmat, annak mértékét a lehető legalacsonyabbra leszorítani. Emellett a komplexitást növeli, hogy mivel érzékeny adatokról van szó, ezeket mobilhálózaton csak titkosítva lehet küldeni - és titkosításra van szükség a helyileg tárolt információ esetében is.

Az adatbiztonság fokozott odafigyelést igényel, még ha az SAP kínál is eszközmenedzsment megoldást, amivel távolról felügyelhetők a készülékek, igény szerint törölhetők róla a kritikus adatok. Afaria Mobile Device Management segítségével tovább fokozható az eszközvédelem; a gyűjtőplatform segítségével a vállalati rendszergazda határozhatja meg, milyen funkciót/alkalmazást használhat az alkalmazott és milyet nem. Tehát például fekete- vagy fehérlista segítségével korlátozhatja az appok körét, kikapcsolhatja az okostelefon kameráját stb. A felhasználók csoportokba rendezhetők, így a korlátozásokat meghatározott munkakörű dolgozókra lehet kiterjeszteni - minderre platformfüggetlenül nyílik lehetőség.

Akárcsak asztali környezetben, úgy okostelefonokon és tabletek esetében is fontos a felhasználói visszajelzés, a user feedback. A fejlesztési menedzser elárulta, hogy speciális helyzetben vannak a vállalati szoftverfejlesztők, hiszen több lépcsőn keresztül jut csak el hozzájuk egy-egy hibajelentés. Ennek oka, hogy először helyileg próbálják meg kezelni a jelenséget, hátha beállításbeli probléma okozza azt, majd csak ezután fordul az ügyfél cége a fejlesztőhöz, jelen esetben az SAP-hoz. Ilyenkor sem rögtön a fejlesztő kap értesítést, mivel először a terméktámogatási csapat emberei igyekeznek megoldást találni rá, és ha ez a szint sem hozott eredményt, akkor jut csak el az app íróihoz az információ.

Annak érdekében, hogy ez minél kevesebbszer következzen be, az SAP alaposan tesztel minden egyes szoftvert, mielőtt elérhetővé tenné az ügyfelek számára. Ez elsősorban Android alatt jelent kihívást, hiszen a különböző iPhone generációk nagyjából egységes kialakítással (például képernyőméret) bírnak; a Google mobil platformját használó eszközök azonban igen sokszínűek, mind teljesítmény, mind tudás tekintetében (elég csak arra gondolni, hogy hány Android változat használt egyszerre a világban). Jobb a helyzet a cloudos megoldások esetén, hiszen ott beépíthetők a felhőbe telepített alkalmazásokba azonnali jelentéskészítő eszközök, amivel szinte rögtön értesülhet a fejlesztő egy nem várt esemény - például szoftverlefagyás - bekövetkeztéről.

Berczik Márton, SAP Hungary

A hazai mobilapp-használat

Berczik Márton lapunknak elárulta, hogy ebben a tekintetben kisebb a lemaradás hazánk és a nyugat-európai régiók között, mint például az internet- vagy a számítógép-penetrációt illetően. Ennek oka, hogy ugyan néhány éves késésben vagyunk az informatikai elterjedtségében, integráltságában, de a mobil területen, annak újszerűségéből adódóan nincsen nagy különbség a magyar és az annál fejlettebb piacok között. Az SAP tapasztalatai szerint a vállalati tablet és okostelefon terjedés még hardveroldali segítséggel történik, vagyis a készülékekbe vetett „hit” miatt kapják azokat az alkalmazottak, nem pedig az azokhoz már létező szoftveroldali tudás okán, de pont ezért, egyre több megkeresést kapnak a mobil eszközöket intenzívebben használó cégektől, hogy miként lehetne azok képességeit még jobban a vállalati célok szolgálatába állítani.

A menedzser szerint az idei év végére, a következő év elejére bekövetkezhet az áttörés, amikor a vállalati mobilalkalmazások széles körben elfogadottá válnak, az ügyfelek zöme nagyjából egy éven belül általánosan érdeklődni fog irántuk. Elsősorban nem is az informatikai vezetők, hanem az üzleti döntéshozók azok, akik igénylik a mobilalkalmazások használatba vételét, hogy általuk például olyan előnyökhöz jussanak, mint az azonnali beszámolók nyújtotta döntéstámogatás, egy beszállító leinformálása, partner hitelképességének ellenőrzése, a beszerzések hatékonyságának növelése, de kiszűrhetővé válik egy adott karbantartási feladatnál a túlzott anyag- és/vagy időfelhasználás is.

Publikálta
E-Government, Alapitvány