Vidékre kerül a női röplabda-bajnoki arany
Május 2-a óta ismert, hogy a TEVA-Gödöllői RC és a Betonút-NRK Nyíregyháza csapatai néznek farkasszemet egymással a CityLine NB I. Liga 2006/2007. évi kiírásának döntőjében.
Utoljára hat esztendővel ezelőtt fordult elő, hogy vidéki együttesek mérkőztek a legfényesebb medáliákért, akkor a nyírségiek ellenfele az Eger társulata volt. A két csapat az idei bajnokság alapszakaszának második körében kétszer találkozott egymással, és mindkét mérkőzés a Nyíregyháza sikerével zárult. A szabolcsiak otthonukban 3-2-re, idegenben pedig 3-1-re múlták felül a gödöllőieket. A május 11-én, pénteken kezdődő, és az egyik fél három győzelméig tartó bajnoki döntő légköre, valamint a kétnaponta jelentkező sorozatterhelés miatt dőreség lenne előre kikáltani bármelyik résztvevő biztos diadalát. A rutin a Nyíregyháza mellett szól, a kisebb terhet viszont a fináléba jutással története eddigi legnagyobb sikerét elért Gödöllő cipeli a vállán.
| |