Gödöllőn jött világra Klonilla, az első magyar klónozott egér
November 6-a nevezetes dátumként vonul be a honi tudományos életbe, ugyanis ekkor született meg Klonilla, a testi sejtből elsőként sikerrel klónozott állat hazánkban. A nem mindennapi szenzáció a dr. Dinnyés András vezette, nemzetközi szakemberekből álló Genetikai Újraprogramozás Csoport kitartó munkájának az eredménye, akik Gödöllőn, a Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpontban alkottak maradandót. Az uniós, Wellcome Trust és szakminisztériumi állami támogatás mellett OTKA és NKTH pályázati dotációval három éve folyó kutatások eredményeként a petesejt magját helyettesítve egy másik egyed petesejtje körül található, úgynevezett kumulusz sejtjéből származó sejtmaggal, új egér született, akit Klonilla névre kereszteltek. Ez az eredmény egy fontos lépés a mesterséges úton sorozatban előállítható transzgenikus egerek, nyulak és más állatfajok technológiai rendszerének kimunkálására, ami nagy segítségül szolgálhat az orvostudománynak a különféle betegségek gyógyítására végzett kutatómunkához. A kísérleti alanyként felhasznált klónozott állatok sokaságánál egy-egy gén célzott megváltoztatásával a kutatók közelebb kerülhetnek a különféle betegségeket kiváltó genetikai okok jobb megértéséhez. A kutatócsoport 2008-ig klónozott nyúl előállítását is tervbe vette. A továbbiakban esetleg patkány, sertés, vagy szarvasmarha klónozására is kiterjed majd a tudományos munka, és az eljárás a veszélyeztetett fajok megmentésében is szerepet játszhat. Ami Klonillát illeti, Dinnyés András érdeklődésünkre elmondta, hogy a hermetikusan zárt körülmények között fejlődő egér jó egészségnek örvend, és akár a laboratóriumi egérház matuzsáleme lehet, ami ezen állatfaj esetében 2 év körüli élettartamot jelent. Klonilla fekete színét nem a dajkaanyától, hanem édesanyjától örökölte.
| |