Erős lobbiharcok árán folytatódhat a felújítás
Köztudott, hogy a kastély helyreállított részeinek pénzügyi fedezetét eleddig lényegében a központi költségvetés teremtette elő és szintén állami forrásból kap a kastély éves működési támogatást is. Nyilvánvaló, hogy a következő években nem lehet számítani az állami tehervállalás érdemi növekedésére, ami nem is annyira a működtetésben, mint inkább a további helyreállításokban okoz fedezethiányt. Milyen lehetőségei kínálkoznak annak, hogy a felújításokhoz EU-s forrásokat vonjanak be? – kérdeztük dr. Varga Kálmánt, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) elnökét, akinek országos rálátása van az épített örökséget érintő pályázatokra. - Nem jó hírként, azzal kell kezdenünk, hogy a központi, vagyis a Brüsszelnek kész „menüként tálalt” fejlesztések sorában Gödöllő nem szerepel. A múlt év végén és az idei év elején kínálkozó listárakerülési lehetőségek elmúltak, és az utólagos felvétel esélye gyakorlatilag nulla. Én különösen sajnálom, hogy ebben a Kastély Kht. nem kért fel minket közreműködésre, mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy eredményesen tudtunk volna lobbizni az ügy érdekében. Hadd említsem meg, hogy a fertődi Esterházy-kastély, vagy a komáromi erődrendszer projektjeit, például, sikerrel „nyomtuk be” az országos programok közé. Esetükben már az előkészítő-tervező munkára is 150-100 millió forintos nagyságrendben sikerült céltámogatást szerezni. - Mi a helyzet a régiós keretek esetében? - A regionális fejlesztési programok között, vagyis a Közép-Magyarországi Régió terveiben szerencsére a kastély 14,4 milliárdos igénnyel rajta van azon az előzetes listán, amin összességében több mint 1.000 pályázó található. A régió 2007-2013 közötti fejlesztési kerete mintegy 200 milliárd forint, aminek körülbelül a felét szintén központilag tervezik elosztani. Szembe kell néznünk tehát azzal, hogy a megmaradó 100 milliárdos keretért erős lobbiharcok folytak és folynak, ezért – különösen az igényelt összeg nagyságrendje miatt – a siker nem garantált. Úgy tűnik tehát, a műemlék-együttes teljes rehabilitációjában komplex EU-s forrással számolni ugyan nem reménytelen, de ma még bizonytalan elvárás. - Mit lehet tenni, hogy az esélyeink növekedjenek? - A Közép-Magyarországi Régió keretéből való részesedéshez nagyon erős és folyamatos, szinte napi lobbizásra van szükség. Ezt a KÖH elnökeként, és mint akinek a kastély mindig is fontos, természetesen megteszem. Célszerű volna ugyanakkor – s ezt javasoltam is a kht. ügyvezetőjének –, ha a 14,4 milliárdos tétel mellett kidolgoznának legalább két másik verziót is, egy 3-4 milliárdos és egy 5-7 milliárdos nagyságrendűt. Biztosra vehető ugyanis, hogy a sok igény miatt mérlegelnek majd, így egy kisebb összeg elnyerésére nagyobb eséllyel nyílna lehetőség. Ami pedig a régiós keret másik felét illeti: szakmapolitikai lépéseket kell tenni a központilag elosztandó, de a régión belül felhasználandó csaknem 100 milliárd forint egy részének pályázására. Itt, ahol megítélésem szerint ugyancsak kisebb volumen elnyerésének lehet esélye, a kht-val összefogva a KÖH részéről szintén megtesszük, amit lehet. - Az említett pályázatokkal ki is merültek az uniós lehetőségek? - Még egy érdekes, de szerintem sikerrel kecsegtető lehetőséget nem szabad elengedni. Ez pedig a természetvédelemmel való közös pályázás, mivel a természeti értékek védelmére külön támogatási kiírások is vannak. Mint tudjuk, a kastély Felsőkertje nem csak műemlékileg, hanem élőhelyei és botanikai ritkaságai miatt is védett. Ebből adódóan, eséllyel szerepelhet a Környezetvédelmi Minisztérium által gondozott pályázaton, ami kastélykertekre terjed ki. A reálisan kalkulálható összeg itt nem igazán nagy, úgy 100 millió forint körüli anyagi forrás lehet, de bizony ez se kis pénz manapság. Az elmúlt hetekben az együttműködésért tudtunk lobbizni, úgyhogy hamarosan el kell készíteni azt a szakmai anyagot, ami a minisztériumi pályázatba illeszthető.
|